Miniszteri figyelmeztetés Funarnak

MTI
2002. 04. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utolsó szóbeli figyelmeztetésben részesítette tegnap Octav Cozmanca román közigazgatási miniszter Gheorghe Funar kolozsvári polgármestert, aki a közelmúltban befejeződött népszámlálás kapcsán törvényt sértő módon saját adatokat hozott nyilvánosságra. A kolozsvári polgármester a március 28-án befejeződött népszámlálás után kijelentette: a magyarok aránya nem éri el a 20 százalékot. Miután a közigazgatási minisztérium illetékesei akkor nem tudták eldönteni, hogy Funar törvényt sértett-e a saját adatok ismertetésével, az elmúlt napokban a kolozsvári polgármester ismételten bejelentette: a kérdőívek öszszesítése azt mutatja, hogy 18,45 százalék a magyarok aránya a városban. Polgármesterként Gheorghe Funar hivatalból a kolozsvári népszámlálási bizottság elnöke volt.
A népszámlálás első hivatalos részeredményeit a tervek szerint idén júniusban, a végleges adatokat a jövő év elején tudják nyilvánosságra hozni. A román közigazgatási törvény értelmében minden olyan településen, ahol a kisebbségek részaránya eléri a 20 százalékot, ott anyanyelvüket érvényesíteni kell a közigazgatásban. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint 23 százalék arányban éltek magyarok Kolozsváron. Funar ennek ellenére sem hajlandó végrehajtani a törvényt, mivel szerinte Kolozsvár lakosságának kevesebb mint 20 százalékát teszik ki a magyarok. Octav Cozmanca szerint „rendellenes gúnyolódásnak” tekinthető az, hogy valaki adatokkal áll elő a most befejeződött népszámlálásról. A miniszter felszólította a Kolozs megyei prefektust: állapítsa meg, milyen körülmények között kerültek nyilvánosságra Funar „hivatalos adatai”.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy nem lehet a végtelenségig tűrni Funar képtelenségeit, és számát se tudja, hányszor kellett már a kolozsvári polgármestert az ország törvényeinek betartására figyelmeztetni. A Kolozs megyei prefektus arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy a törvényeket „a normális emberek számára” hozzák, a kolozsvári polgármester pedig már régen bizonyságát adta, hogy eltér a normálistól. Mint mondta, ezzel szemben a helyi hatóságok erőfeszítéseit más intézményeknek is támogatniuk kellene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.