Mint kenyéren a héj...

Duray Miklós
2002. 04. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszer hangzott el magyarországi politikustól a kijelentés: 10 millió magyar miniszterelnöke akarok lenni. Az egyik Horn Gyula volt, a másik Medgyessy Péter. Az előbbi a kijelentésében egyértelművé tette, hogy nem az egész Kárpát-medencei magyarság érdekében akar dolgozni, az utóbbi pedig azt húzta alá megjegyzésében, hogy nem a kétszer 5 millió nevében kívánja kifejteni a tevékenységét.
Én pedig csak ülök a tévé képernyője előtt, mint a moziban, és hallgatom, hogy miről beszélnek ezek az urak, akik nem régen még elvárták, hogy csak egy elv legyen érvényes, az, amelyet ők képviselnek.
Nézem és hallgatom, hogy a számneveket illetően hogyan szállnak alább és alább az értékek. De az is figyelemre méltó, hogy olyan közjogi tisztséghez rendelik e valós számneveket, amelyet nem a számok, hanem a törvény adta keret határoz meg. Antall József még pontosan tudta, hogy e közjogi méltóság a jog és törvény adta határokon túlra csak lélekben terjedhet ki. Orbán Viktor pedig azt is bebizonyította, hogy a 10 millió érdekében kifejtett kormányzati tevékenység akkor hatékonyabb, ha 15 millió érdekeit látja együtt.
A méltatlan utódok a bársonyszékben és a szék elfoglalásáért folyó küzdelemben azonban csak azokat szólongatják, akik nem énekelnek népdalokat, nem tudnak tréfálkozni és talán még a papjancsi-vicceket sem ismerik. De a jövőt álmodni nem tudó ember is tud annyit, hogy a tíz kevesebb, mint a tizenöt és alapiskolai tudás is elég ahhoz, hogy felismerjük: az egy ponton ható erő hatékonyabb, mint a szétaprózott.
Miről van szó, tehát?
Nem többről és nem kevesebbről: kinek érdekében és milyen távlatokban fogalmazza meg a programját és a tevékenységét egy kormány.
A kormányt számon kérni csak állampolgári minőségben jogos. Minden más számadás követelése eszmei. De képzeljünk el egy olyan helyzetet, amelynek semmi köze az írott joghoz. Tervezzük a tevékenységünket a nemzet keretei között. Nemzetünk ma úgy létezik e földrajzi térségben, mint melegedésre váró fázós ujjaink a téli hidegben: mások ujjaival fonódnak össze, de emiatt nem válnak mások testrészévé.
Nemzetünknek van egy más jelképe is: a kenyér. A kenyér kívülről befelé aszódik. A héj tartja életben a kenyérbelet, mert ahol levágják a héjat, ott rövidesen morzsolódó száradék keletkezik. De a belső nélkül a héjnak sincs értelme. Nézzünk a térképre! A Kárpát-medence láttán mindez sajátos értelmet nyer.
A magyar élet, a magyar politika sok évtizedes küzdelem után ismét eljutott a megújuláshoz. A magyar modernizmus, a magyar újjászületés először 1849-ben bukott el, másodszor Trianon miatt. A kossuthi és a Széchenyi-féle hagyományt egymásba kapcsoló Orbán-kormány idején alakult ki a magyar újjászületés újabb lehetősége. Mely azonban csak az összmagyarság olyan integráns egységében valósítható meg, melyben a belülről kifelé ható erők és a kívülről befelé irányuló igények összekapcsolódnak. Annak idején a végvárak is elestek volna, ha e két irány nem fonódik össze, és ha elesnek, akkor kétségessé vált volna a három részre szakított nemzet újraegyesítése.
A nemzet integráns fejlődése és fejlesztése csak azt sérti, akinek a tervei vagy érdekei ezzel ellentétesek. Ha a nemzetet ma valami megoszthatja, akkor ez az ellentét a megosztó erő. Én úgy látom, hogy 2002 áprilisában nem kettészakadt a nemzet, hanem egy jelentős része már érti és tudatosítja az újjászületés lehetőségét, egy részében még nem tudatosult ennek az esélye és csak egy töredéke akar mást. Mint mindig: mint Szent István idején, mint Mohácsnál, mint a labancszívűek stb. A határmódosítás nélkül újraegyesülő nemzet keretében megfogalmazódó újjászületési jövőprogram győzelme fogja jelenteni az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás csúcspontját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.