Nehezen kezdődő koalíciós tárgyalások

Czirják Imre
2002. 04. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak remélik azt a szocialisták és a szabad demokraták, hogy a héten elkezdődnek a koalíciós tárgyalások a két párt között – jelentették be az MSZP és az SZDSZ vezetőinek tegnapi közös sajtótájékoztatóján. Ellentétben azzal, amit Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje jelentett be a választások éjszakáján, miszerint már hétfőn, azaz tegnap elkezdik a tárgyalásokat.
Mint kiderült, egyelőre csak az előkészítés előkészítése tart, aminek egyetlen tegnapi terméke a Mádl Ferenc köztársasági elnöknek küldött közös levél, amelyben Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Kovács László szocialista és Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök azt kéri, hogy kapják ők a kormányalakítás jogát.
Mint Kuncze Gábor fogalmazott: a koalíciós tárgyalásokat elő kell készíteni, amely esetleg még a héten megkezdődhet. Ennek részeként munkabizottságokat hoznának létre, amelyek kialakítják a közös kormányprogramot. Azután egyeztetnének a miniszterek személyéről, és csak utána írják alá a koalíciós szerződést.
Kovács László a frakcióalakítással kapcsolatos kérdésre elmondta: a frakcióvezető személyére az elnökség tesz javaslatot. A frakcióvezetőnek nem lesz könnyű dolga, mert az MSZP–SZDSZ többsége nem nagy. Mindkét párt kizárta az együttműködést a Fidesszel, illetve az MDF-fel. Kuncze Gábor a kedvezménytörvényről elmondta: azt szeretnénk, ha a határon túli magyarok ott boldogulnának, ahol élnek. A státustörvény kapcsán nem akarnak békétlenséget a szomszéd államokkal.
Kovács László elképzelhetőnek nevezte az európai uniós csatlakozási tárgyalások két, már lezárt fejezetének újratárgyalását. Az uniós polgárok magyarországi földvásárlásával összefüggésben szerinte el kellene érni ugyanazt az eredményt, mint a lengyelek, a magyar állampolgárok külföldi munkavállalásának átmeneti idejét pedig csökkenteni szeretnék.
Lendvai Ildikó, a szocialisták alelnöke lapunk kérdésére nem tartotta elképzelhetőnek, hogy a koalíciós tárgyalások eredményeként az SZDSZ kapja a külügyi tárcát.
***
Kupa nem zárkózik el az együttműködéstől. Remélem, a választások eredményeképpen létrejön az összefogás a különböző politikai erők között, hiszen rengeteg feladat van, amit csak közösen lehet megoldani – értékelte a választásokat Kupa Mihály, a Centrum elnöke. Úgy vélte: pártjának a választások után nagyobb szerepe lesz a közéletben. Kijelentette: a Centrum megőrzi önállóságát, bár elképzelhetőnek tartja, hogy szakembereikre a kormány igényt tart. Remélik, hogy a jövőben „tiszteletben tartják a parlamenti demokráciát, javul az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem helyzete. Az MDNP elhatárolódásával kapcsolatban az elnök mindössze annyit mondott: a Centrum készen áll a további együttműködésre, de nem kívánja befolyásolni a néppárt politikai szerepvállalását. (Á. K.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.