Sikeres évet zárt 2001-ben a Hitelgarancia (HG) Rt., hiszen az elmúlt évben közel 7000 garanciaszerződést kötött, melyekben öszszesen 87 milliárd forint új kezességet vállalt, ezzel 109 milliárd forint hitel felvételét segítette – hangzott el az rt. tegnapi éves rendes közgyűlésén.
Kismarty Lórándné, a társaság vezérigazgatója elmondta: a teljes garanciavállalás állománya 2000-hez képest 30 százalékkal nőtt, így a garanciaállomány 2001 végén elérte a 101 milliárd forintot. A közgyűlés elfogadta a HG Rt. 2001-es mérlegét és eredménykimutatását, amely szerint a társaság az elmúlt évet 24,97 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta, ami 7,1 százalékos emelkedés az előző évhez viszonyítva. Az rt. mérleg szerinti eredménye 1,25 milliárd forint, szemben az előző évi 2,46 milliárd forinttal. Tavaly a HG Rt. saját tőkéje az előző évi 17 milliárd forintról 18,26 milliárd forintra nőtt, mely emelkedés kizárólag a mérleg szerinti eredményből származott.
Hangsúlyozta: a társaság tavaly elsősorban a mikro- és kisvállalkozások hitelhez jutását segítette, mivel ez az a vállalkozói kör, amely nagyon kockázatos a bankok számára, saját biztosítékokat csak igen korlátozott mértékben tudnak felajánlani, így garancia nélkül nehezen jutnának hitelhez.
Elmondható – tette hozzá a vezérigazgató –, hogy a HG Rt.-nek sikerült a kis- és középvállalkozások hitelezését támogató pénzügyi intézményrendszer stabil és meghatározó tényezőjévé válnia. A társaság idei üzletpolitikájának fő célja továbbra is e szektor hitelhez jutásának támogatása a kezességvállalások számának és összegének növelésével.
A tízéves közgyűlésen egyhangúlag megválasztották 2007-ig az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait.
Brutális baleset: kamion és egy turistabusz ütközött, többen meghaltak + videó
