Növekvő kelet-európai gazdaságok

Hírösszefoglaló
2002. 04. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Optimista jövőképet vetít előre az a Nemzetközi Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD) által kiadott Gazdasági kilátások című jelentés, melyben a világszervezet a gazdasági élénkülésről, annak hátulütőiről és esélyeiről ad átfogó képet. A tegnap kiadott féléves átfogó vizsgálati eredmény szerint az OECD az Egyesült Államok gazdaságát teszi első helyre, mint a lassulásból kilábaló húzóerőt, mely jelentős hatással bírhat majd az Európai Unió tagállamaira is. A publikációban több helyen utalnak olyan fejleményekre, melyek a fellendüléssel ellentétes hatásokat fejthetnek ki – mondta az OECD fő közgazdásza, Ignazio Vasco.
Kedvező hangulatú várakozásokat közölt a Gazdasági kilátások című jelentés a kelet- és közép-európai régióra is, bár a fellendülést az eurózónával ellentétben későbbre várja a szervezet. Az OECD szerint Európa keleti térfelén, a volt szocialista országokban a gazdasági javulás akkor tartható fenn, ha a kormányok korlátozzák a költségvetési és fizetésimérleg-hiányokat. Az előrejelzés szerint Lengyelországban, Magyarországon, valamint Csehországban jövőre az ideit meghaladó GDP-növekedés várható, ha a nyugat-európai exportpiacok fellendülnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.