Arra kéri a pártjukban csalódó és április 7-én otthon maradó kisgazda szavazókat a kormányfő, hogy a választások második fordulójában menjenek el szavazni, és a polgári erőkre adják voksukat. Felszólította a többezres fórum résztvevőit, hogy személyesen is beszéljenek a kisgazda szimpatizánsokkal, és győzzék meg őket a szavazás fontosságáról. – Nélkülük a polgári kormány nem tudja megvédeni a magyar földet, amit a mostani ellenzék 1997-ben külföldiek kezére akart játszani – fogalmazott Orbán Viktor.
Fehérgyarmat után a miniszterelnök Mátészalkára utazott. Ott azt hangsúlyozta: ismét alaptalannak bizonyult az MSZP és az SZDSZ újabb, immár sokadik riogatása, miszerint a polgári erők összefogását jelképező szombati budapesti nemzetgyűlés az erőfitogtatás, a félelemérzet gerjesztését szolgálta.
A kormányfő kitért arra, hogy „amennyiben a polgári oldal hatalmon marad a vasárnapi választás után, kárpótolja azokat a volt termelőszövetkezeti tagokat is, akiknek a téeszét korábban, az 1990-es évek elején felszámolták”. – Ők is számíthatnak jogos járandóságukra az elvesztett vagyonuk rendezéseként, hasonlóan azokhoz, akiknek a mostani kormány megvásárolta külső üzletrészüket, illetve rendezi a csődben és felszámolás alatt lévő szövetkezeti üzletrészeket is – tette hozzá. Kisvárdán a kormányfő rámutatott: vasárnap arról kell dönteni, hogy Bokros-csomagot vagy Széchenyi-tervet, félszázalékos nyugdíjemelést vagy tisztességes nyugdíjat, tandíjat vagy diákhitelt, gyes-, gyed-, családipótlék-megvonást vagy erős családtámogatási rendszert akarunk-e.
*
A magyar miniszterelnök holnap Győrben találkozik Helmut Kohl egykori német szövetségi kancellárral. A Széchenyi téri nagygyűlésen beszédet mond Orbán Viktor, és felszólal Kohl exkancellár is.
Globál Nógrádi Györggyel - Ukrajna célkeresztjében a magyar gazdaság?
