Sikert aratott a nemzeti szalag
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület köszönetet mond mindazoknak, akik felhívását követve szalagot, kokárdát, más nemzeti jelvényünket viselték az elmúlt hetekben – olvasható a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében. A dokumentum szerint a mozgalom befejeződött, és nem várt, nagy sikert aratott. Egyre többen értették meg, hogy az összefogás, az egység, az emberi méltóság jelét tűzték ki. – Hatalmas volt a részvétel a választásokon, amelyek rendben zajlottak le – szögezi le az egyesület. A szervezet véleményében hangsúlyozza: ez a nemzet, a polgári öntudat sikere. Miként már 1848-ban volt, ma is a nemzet polgára mindenki, aki a demokrácia intézményeiben hisz, a demokráciát védi politikai nézeteitől függetlenül. (D. F.)
Mazsihisz-tiltakozás egy MTV-film ellen
Tiltakozik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a Magyar Televízió m1-es csatornáján kedd este sugárzott, Izraelről szóló filmje miatt. Antiszemitának nevezik a műsort, amely a Mazsihisz szerint „hazugságokkal, rágalmakkal, vádaskodásokkal keltett gyűlöletet, s merítette ki a felekezet és a más népek elleni izgatás vádját”. Jelezték: megteszik a szükséges lépéseket az ügyben, ám ennek mibenlétéről nem kívántak nyilatkozni. Az MTV illetékesét az MTI nem tudta elérni. (MTI)
Ösztöndíjasok pere
Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán az a per, amelyet a Széchenyi Professzori Ösztöndíjak öszszegének megváltoztatása miatt indított az Oktatási Minisztérium (OM) ellen három egyetemi oktató. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen oktató Örkény Antal, Sík Endre és Medgyes Péter azért perelték be a tárcát, mert bár szerződésük az ösztöndíj mértékét a folyósítást megelőző évben érvényes minimálbér nyolcszorosában állapította meg, 2002. január elseje óta az ennek megfelelő havi 320 ezer forint helyett csupán 220 ezer forintot kapnak. Az OM jogi képviselője a tárgyaláson az első- és harmadrendű felperes esetében a kereset elutasítását kérte. A másodrendű felperes esetében az oktatási tárca azt kéri: állapítsa meg a bíróság, hogy a másodrendű felperes részére a tárca az ösztöndíjat a költségvetési törvényben meghatározott összegben köteles kifizetni. (MTI)
Zelenszkij megint mások pénzét költené
