Pályázat civil szervezeteknek
Pályázatot hirdetett a közbiztonságért felelősséget vállaló civil szervezetek, köztük a vízi mentők és a polgárőrök támogatására a siófoki székhelyű Balatoni Fejlesztési Tanács. Németh Zsuzsanna sajtószóvivő elmondása szerint a térség 164 településén működő szóban forgó szerveződések összesen 14,2 millió forint értékű segítséget kaphatnak az idén. A pályázat beadási határideje 2002. május 17., a feltételek részletei megtalálhatók a regionális szervezet ügynökségénél Siófokon, illetve a világhálós honlapon (www.balatonregion.hu). (MTI)
Az információs társadalom hatása
A jogszabályalkotás, a legkifinomultabb jogi gondolkodás mellett is szükség van a XXI. században a szokásrendszerre, az erkölcsök és a hagyományok nem rögzített formájának továbbélésére – hangoztatta Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tegnap Az információs társadalom hatása a jogrendszerre című konferencián a fővárosban. Zumbok Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára elmondta: ha nem cserélik le a bíróságok jelenlegi informatikai rendszerét, akkor kezelhetetlenné válik az ügymenet. (MTI)
Román támogatás ortodox templomnak
Az idén, ugyanúgy, mint több korábbi esztendőben, szintén százezer forinttal támogatja a román ortodox egyház békéscsabai templomát a helyi román kisebbségi önkormányzat – adta
közre tegnap Grósz György, a Békéscsabai Román Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Az évenkénti rendszeres támogatásból az egyház kiegészítő kegytárgyakat és gyertyákat kíván vásárolni az 1837-ben épült és 1995-ben felújított templom számára. (MTI)
A városi zajok ellen demonstrálnak
A zajok elleni szervezettebb fellépésre kívánják felhívni a figyelmet kétórás közös hallgatással és más rendezvényekkel zöld- és civil egyesületek pénteken a fővárosban. Az Egyetemes Létezés
Természetvédelmi Egyesület és a Zaj Munkacsoport délután a Clark Ádám téren, a 0 kilométerkőnél kétórás közös hallgatásra várja az érdeklődőket, este hat órától pedig ökumenikus meditációs istentiszteletet tartanak a csendről a Batthyány
téri Szent Anna-templomban. (MTI)
Felújított étkezde az egri laktanyában
A Magyar Honvédség laktanya-rekonstrukciós programjában felújított étkezdét adtak át tegnap a Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljnak otthont adó egri Dobó István Laktanyában. A 404 millió forintos beruházással megújult, egyszerre ezer adag étel főzésére alkalmas konyhát és a hozzá tartozó 398 férőhelyes éttermet Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke avatta fel ünnepélyes keretek között. (MTI)
Így lehet vége a háborúnak
