Röviden

MTI
2002. 04. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyházak a voksolásról
A Magyarországi Evangélikus Egyház szerint a választásokon megmutatkozott magas részvételi arány a nemzet felelősségtudatát jelzi, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke pedig reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő időszak össztársadalmi nyugalmat hoz. Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke hangsúlyozta: azt vallják, hogy az egyház és a politika egyetlen szinten sem kapcsolódhat egymáshoz, s tiszteletben kell tartani az emberek hitét. A Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Református Egyház vezetői egyelőre nem kívántak nyilatkozni a választások kapcsán. (MTI)
A Tárki tendert nyert
A Tárki Társadalomkutatási Intézet nyerte meg az Ifjúsági és Sportminisztérium által a szabadidős sportolási szokások felmérésére kiírt, tárgyalásos közbeszerzési eljárást – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A négyszer 1250 fős reprezentatív lakossági mintán alapuló közvélemény-kutatást a nyertes 18,15 millió forintért vállalta. A tenderre a nyertesen kívül a pécsi Szocio-Gráf Piac- és Közvélemény-kutató Intézet nyújtott be pályázatot. (MTI)
Dandártábornoki kinevezések
Dandártábornoki kinevezéseket adott át Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap a Parlament Munkácsy Termében. Az államfő öt főt rendőr dandártábornokká, egy személyt pedig nyugállományú rendőr dandártábornokká nevezett ki. Két személy határőr dandártábornoki kinevezést vehetett át Mádl Ferenctől. (MTI)
Könyvtári támogatás
Huszonkilenc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei könyvtár 60 millió forint értékben kapott támogatást multimédiás számítógéprendszer kialakításához a Széchenyi-terv információs társadalom-
és gazdaságfejlesztési programja keretéből. A nyírségi intézmények közül huszonnyolc hat-hat, egy pedig tíz számítógépet, illetve egy-egy tintasugaras nyomtatót vehetett át. A szabolcsi könyvtárak egy-egy éves internet- előfizetésben is részesültek, valamint a számítás-
technikai eszközöket kezelő könyvtárosok képzési költségeit is magára vállalta
a Széchenyi-terv prog-
ramja. (MTI)
Országos tanirodai konferencia
Gyakorlattal a képzett szakemberekért mottóval tegnap megnyitotta kapuit a VIII. országos tanirodai konferencia, kiállítás és vásár Budapesten a közgazdaság-tudományi egyetemen. A Nemzeti Szakképzési Intézet, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem, a magyar és az osztrák oktatási tárca közös, kétnapos rendezvényén 55 standon 49 magyarországi és hat külföldi vállalkozás kínálja termékeit, virtuális szolgáltatásait. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.