Duhalde felszólítása
Buenos Aires. Pénzügyi összeomlás szélére sodródott Argentína – jelentette be rádióbeszédében az argentin elnök, s felszólította a lakosságot, hogy egységesen álljanak a kormány mellé, amely mindent elkövet annak érdekében, hogy ne mélyüljön tovább a válság, ami az egész országot hatalmába kerítheti. Duhalde hangsúlyozta: fennáll a pénzügyi rendszer összeomlásának a veszélye. (MTI)
Dzserbai nyomok
Párizs. Tíz nappal a Dzserba-szigeti zsinagógánál történt robbantásos merénylet előtt a tunéziai titkosszolgálatba beépült iszlamista hálózatot tártak fel – adta hírül legfrissebb kiadásában a francia Le Journal du Dimanche (JDD) saját értesülésre hivatkozva. A vasárnap megjelenő párizsi hetilap a tunéziai hírszerző szolgálathoz közel álló, név nélkül idézett forrásból tudta meg, hogy az észak-afrikai ország déli körzetében, Szfaxban, illetve Zarsziszban egy tucat embert tartóztattak le a leleplezés kapcsán. (MTI)
Átszervezési tervek
Brüsszel. A NATO katonai szervei elkészítették a terveket a balkáni nemzetközi békefenntartó erők átszervezésére és jelentős csökkentésére. A katonai bizottság ajánlásait most vizsgálják a politikai szervek – döntően az állandó tanács- és a tagállamok kormányai. (MTI)
Kizárták Szeleznyovot
Moszkva. Az oroszországi kommunista párt moszkvai szervezete kizárta a párt soraiból Gennagyij Szeleznyovot, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma elnökét. A verdiktet azért mondta ki a szervezet, mert Szeleznyov nem tartotta magát a központi bizottság felhívásához, amelynek értelmében távoznia kellett volna a parlamenti elnöki székből. (MTI)
Bombamerénylet a Fülöp-szigeteken
Manila. Legalább 12 személy vesztette életét, és további 27-en megsebesültek tegnap abban a pokolgépes robbantásban, amelyet a Fülöp-szigetek déli részének egyik városában, General Santosban hajtottak végre egyelőre ismeretlen merénylők. A bombát egy háromkerekű riksába rejtették, amely egy forgalmas áruház előtt parkolt. (MTI)
Légicsapás a gerillákra
Bogotá. Legalább száz halottat vesztettek a kolumbiai gerillák a légierő bombázásai nyomán. Gabriel Ramón Díaz Ortiz tábornok pénteken arról számolt be Bogotában, hogy a légierő az ország legnagyobb lázadó szervezete, a FARC, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők egy erdei kiképzőtáborára mért csapásokat, a fővárostól 900 kilométerre északra. (MTI)
Iráni–kínai egyeztetés
Teherán. Csiang Cö-min kínai államfő szombaton a közel-keleti helyzetről és a tömegpusztító fegyverekről tárgyalt Mohammed Hatami iráni elnökkel. A tárgyalásokról kiadott közlemény szerint Hatami arról biztosította magas rangú kínai vendégét, hogy Irán olyan világban akar élni, amelyben nincsenek tömegpusztító fegyverek. (MTI)
Reagált Zelenszkij embere arra, hogy az Északi Áramlatot egy ukrán tiszt robbantotta fel
