Bin Laden nem adja fel
Dubaj. Oszama bin Laden szerint az amerikaiak mindaddig nem érezhetik magukat biztonságban, amíg a palesztinok nem élvezhetik a békét – jelentette ki az al-Kaida terrorszervezet vezetője az al-Dzsazíra arab hírtelevízió által csütörtökön bemutatott videoüzenetében. Egy korábbi videofelvételen az al-Kaida egyik szóvivője szervezete nevében vállalta a felelősséget a tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrormerényletekért. (MTI)
Korrupciós botrány Japánban
Tokió. Lemondott a japán felsőház elnöke, miután belekeveredett egy korrupciós ügybe. A liberális demokrata párti (LDP) 74 éves Inoue Jutaka azután kényszerült erre a lépésre, hogy a parlamenti ellenzék pénteken úgy döntött: bojkottálja a felsőház üléseit. Aoki Mikio, az LDP felsőházi frakcióvezetője úgy vélte, az elnök lemondása szükséges volt, már csak azért is, mert a testület rendkívül feszes törvényhozási periódus előtt áll. A japán sajtó szerint Inoue titkára két évvel ezelőtt 64 millió jent fogadott el egy építkezési vállalattól, nagyszabású közmunkák pályázataiban való előnyös elbírálásért. (MTI)
ETA-vezér letartóztatása
Párizs. A spanyolországi ETA baszk terrorszervezet egy régóta körözött feltételezett vezetőjét tartóztatta le tegnap hajnalban a francia rendőrség. José Maria Zaldua Cortát, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben korábban elkövetett merényletek miatt, egy razzia során a dél-franciaországi Cibourban fogták el. A baszk szeparatista mozgalom a jelek szerint a spanyol hatóságok nyomása elől francia Baszkföldre költöztette át vezetőit. A spanyol–francia rendőrségi együttműködés keretében a francia rendőri szervek az utóbbi hónapokban kíméletlen hajtóvadászatot indítottak az ETA Franciaországba szökött vezetőinek kézrekerítésére. A spanyol–francia kiadatási egyezmény keretében a terroristákat Párizs valószínűleg kiszolgáltatja a spanyol bűnüldöző szerveknek. (MTI)
Transzatlanti harc Dél-Koreában
Szöul. A papírforma szerinti eredményt hozta az egymással élesen rivalizáló európai és amerikai védelmi ipar legutóbbi összecsapása, melynek tétje a dél-koreai légierő 4,5 milliárd dolláros megrendelése volt. A szöuli védelmi minisztérium tegnap jelentette be, hogy a Boeing cég F–15K típusú csapásmérő repülőgépét részesíti előnyben a francia Dassault Rafale típusával szemben. A döntés egy több éve húzódó tender végére tett pontot, melyben a szemben álló felek súlyos vádakkal illették egymást: az európai cégek azt vetették az amerikai kormány szemére, hogy politikai befolyását latba vetve lobbizott a Boeing mellett, míg az utóbbi februárban a franciák megvesztegetési kísérletére derült fény. (Z. G. L.)
Nem teszi zsebre Magyar Péter, amit Kocsis Mátétól kapott
