Röviden

MTI
2002. 04. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Juszt a provokáció hátterében?
Feljelentést tett a Defend Kft. rágalmazás miatt ismeretlen tettes ellen, mert a napokban olyan valótlan tartalmú híresztelések jelentek meg a sajtóban, melyek szerint a cég megfigyelte Medgyessy Pétert, az MSZP kormányfő-jelöltjét kampánykörútja során. Földi László, a Defend vezetője közölte: a Népszabadság, a Magyar Hírlap és a HVG munkatársai egyaránt arról tájékoztatták, hogy Juszt László újságíró olyan dokumentumokat juttatott el hozzájuk, amelyek alátámasztják a megfigyeléséről szóló híreszteléseket. A Defend a hatóságoktól vár választ arra: ki áll a provokáció hátterében. (MN)
Számítógépek iskoláknak
A halmozottan hátrányos helyzetű települések fiataljai számára az alakuló információs társadalomba való könnyebb beilleszkedés lehetőségét teremti meg az Esélyt a jövőnek program – mondta Stumpf István kancelláriaminiszter Balkány-Béketelepen, ahol húsz számítógépet adott át öt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település iskoláinak és civil szervezeteinek. (MTI)
Újságíró perli a Blikket
Pert indít a Blikk ellen N. Szabó Imre újságíró, dokumentumfilmes, a Teller Edével napokban vetített interjú készítője. A Blikk ugyanis azt állította, hogy a Magyar Televízió szerda esti Híradójában bejátszott Teller-nyilatkozat archív – s erről elmulasztották tájékoztatni a nézőket. N. Szabó lapunknak elmondta: a bulvárlap valótlanságot közölt, ugyanis április 11-én készítette a beszélgetést a világhírű magyar atomfizikussal, Teller Ede egyesült államokbeli otthonában. (MN)
Vállalkozókat segítenek Győrött
Kommunikációs stúdiót adtak át csütörtökön Győrött: létrehozására negyvenmillió forintot nyert pályázat útján a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tulajdonában lévő Reginet Nyugat-dunántúli Tanácsadó Kft. a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságától. Az új létesítményben elsősorban vállalkozóknak nyújtanak információkat és kínálnak lehetőséget információszerzéshez. Alacsony térítés ellenében azonban bárki használhatja az internetet. (MTI)
Közbiztonság négy év tükrében
A jelenlegi kormányzat és a rendőrség közös erőfeszítésének köszönhető, hogy az országban ma már közbiztonság van – jelentette ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. Az elmúlt négy évben 24 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, míg 1998 végén ez 621 ezer volt, addig 2001 decemberében 465 ezer körül alakult. Jelentős lépésnek nevezte, hogy a kormányzat a rendőrség 4,5 milliárd forintos adósságállományát felszámolta és a parlament elé beterjesztette a szervezett bűnözés elleni törvényt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.