Aknázómolyokat irtanak az Orczy-kertben
VIII. KERÜLET. A Rügyecskék Alapítvány által szervezett természetvédő akcióban hétfőn délelőtt fél tíztől délután négy óráig a diákok segítségével irtják a vadgesztenyefákat megtámadó és fertőző aknázómolyokat az Orczy-kertben.
Összegyűjtik és elégetik a lehullott lombokat, ezzel pusztítva a kártékony rovarokat. A felhívásra eddig hat általános és középiskola jelentkezett. Ferjencsik Viola, az alapítvány elnöke elmondta:
a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem sikerült megfelelő számú gereblyét beszerezni. (B. R.)
Helytörténeti gyűjtemény nyílik a Tabánban
I. KERÜLET. Tabáni mozaikok címmel ma 16 órakor nyílik meg a Tabáni helytörténeti kiállítás az egykori Virág Benedek Házban (Döbrentei utca 9.). A kiállítás alapja az a helytörténeti gyűjtemény, amelyet Fischer Árpád adományozott a budavári önkormányzatnak. A látogatók ízelítőt kaphatnak a Tabán történelméből, gazdag irodalmi életéből, az itt élők szokásaiból, mindennapjaiból. Képeket, illusztrációkat láthatunk az egykori Tabánról. (MN)
A Föld napját ünneplik Terézvárosban
VI. KERÜLET. Szombaton a Föld napja rendezvényeinek részeként a Terézvárosi Ifjúsági, Sport- és Szabadidő Közalapítvány szervezésében az óbudai Hajógyári-szigetre kerekeznek a vállalkozók. A találkozó a Kodály köröndön (8.30) és az Operánál (9.00) lesz. A Kodály köröndön egész nap gazdag program várja az érdeklődőket. 9.45-kor bohócparádéval kezdődik a műsor, majd fellép a Levendula- és a Trambulin Színház. A kerületi iskolások álarcban vonulnak fel, délben pedig kutyaszépségverseny következik. Délután a Carmen Táncegyesület, a Kabóca Bábszínház és egy akrobatacsoport bemutatóját nézhetik meg a jelenlévők. (MN)
Nem teszi zsebre Magyar Péter, amit Kocsis Mátétól kapott
