Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Este élő fényfüzér a Duna-parton Fényhidat építünk a polgári jövőért a belvárosi Duna-partokon és hidakon – olvasható a Közakarat Egyesület felhívásában. A civil szervezet gyertyás, fáklyás élő, mozgó fényfüzért szervez ma este 8 órától és vár mindenkit, akinek fontos a polgári értékek, a családok és a nemzet gyarapodása. A rendezők azt szeretnék, ha a Belváros budai és pesti Duna-partjain, valamint a folyót összekötő belvárosi hidakon minél többen sétálnának egy-egy gyertyával, fáklyával. (MN) Egyre több eladott személygépkocsi Az idén az első negyedévben 37 500 új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek Magyarországon, 17,9 százalékkal többet, mint 2001 azonos időszakában – derül ki a Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete (MGE) adataiból. Az MGE által közzétett összesítés szerint a személygépkocsik közül a kis- és az alsóközép kategóriásokból fogyott a legtöbb. A márkák között a legnagyobb, 23,8 százalékos piaci részesedéssel a Suzuki rendelkezik, a másik két legkeresettebb márka az Opel és a Renault – jelentette az MTI. Mind az Egyesült Államokban, mind pedig az Európai Unióban az életszínvonal alakulását is jelzi, hány új járművet értékesítettek. Minél frissebb a gépkocsiállomány, annál jobb az élet az adott országban. (Sz. Cs.) Iliescu Antonescuról Ion Antonescu marsallt azért terheli történelmi felelősség, mert Romániát a hitleri Németország oldalán vitte háborúba, és annak oldalán harcolt az utolsó pillanatig – idézte Ion Iliescu román államfőt a tegnapi román sajtó. Hangsúlyozta, hogy Antonescu nevéhez pozitív dolgok is fűződnek, de a náci Németország melletti kitartása ártott Romániának. Ha nem lett volna 1994. augusztus 23. fordulata (amikor I. Mihály király parancsára letartóztatták Antonescut), katasztrófa történt volna, ma nem lenne a miénk Erdély – jelentette ki a román államfő. (MTI)

–
2002. 04. 17. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.