Az EBESZ-hez fordul a MIÉP
A Magyar Igazság és Élet Pártja veszélyesnek tartja, hogy a választási eljárás tisztaságába és törvényességébe vetett bizalom megrendül, ha a törvény által feljogosított szervek a szükséges intézkedéseket nem teszik meg. Többek között ezt tartalmazza az a levél, amelyet Csurka István pártelnök tegnapi tájékoztatóján ismertetett. A pártelnök jelezte: e dokumentumot eljuttatja az EBESZ választási megfigyelő küldöttsége vezetőjének. Csurka István – a levél tartalmát ismertetve – kiemelte: a választási rendszer nem zárja ki ellenőrizhetően a többes szavazás lehetőségét. (MTI)
Felhívás: szóljanak a harangok!
Három civil szervezet az egyházközségek, gyülekezetek tagjaihoz fordult, kérve: a kampánycsend beállta előtt, pénteken este nyolc órakor néhány percet harangoztassanak templomukban. A szervezők szerint „az országgyűlési választáson nemcsak a jobb- és baloldal politikusai, nemcsak a nemzeti és nemzetközi erő verseng egymással a polgárok szavazataiért, hanem a krisztusi szellem küzd az ateista szellemmel a magyarok világáért”. (MTI)
Ombudsmani jelentés készült
Elkészült a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának éves jelentése – értesült lapunk. A múlt év munkáját és általánosítható tapasztalatait bemutató beszámoló elkészítésére törvény kötelezi az ombudsmanokat, amelyet várhatóan csak pár hónap múlva tud majd megvitatni a parlament. (T. Zs.)
Szakszervezetek a politizálásról
A Pedagógusok Szakszervezete a pedagóguspálya hitele érdekében arra kéri fel a kollégákat, hogy az iskolában ne folytassanak pártpolitikai tevékenységet, és semmilyen formában ne vonják be a tanulókat a választási kampányba. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja, ha bármely párt vagy akár civil szervezet iskolavezetést, illetve pedagógust arra késztet, hogy az intézmény keretein belül foglaljon állást politikai hovatartozásáról. (OS)
Környezetvédelem országhatárok nélkül
Háromnapos környezetvédelmi konferencia kezdődik ma Szegeden, hogy a magyar–román–szerb határ menti együttműködésre alapozva fejlesszék a közös munkát. A nemzetközi tanácskozás egyik kiemelt célja, hogy a régió e területtel foglalkozó vezetői megismerjék egymást, és elképzeléseiket felvázolva megfogalmazzák közös igényeiket. (MTI)
Pályázat a civil szektornak
A humán erőforrás fejlesztése a civil szektorban című pályázat 27 nyertese vett át okleveleket Sió Lászlótól, az Oktatási Minisztérium és Bogár Lászlótól, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárától tegnap. A juttatás a felsőoktatási hallgatóknál 22 ezer, a doktoranduszoknál 32 ezer, a predoktoroknál ötvenezer forint havonta. A pályázatot április elején ismét meghirdették, a beadási határidő 2002. július 1-je. (MTI)
Globál Nógrádi Györggyel - Ukrajna célkeresztjében a magyar gazdaság?
