Internetmegoldás vállalkozásoknak
Internetes szolgáltatási csomagot kínál a kis- és középvállalatok számára az Axelero Internet, a Cisco Systems a Matáv és a MatávCom A Netépítő szolgáltatási csomagot a társaságok azon cégeknek ajánlják, amelyek kommunikációjukat és üzleti folyamataikat az internetre akarják átterelni. (MTI)
Útavató Pápán
Elkészült a Pápát elkerülő út első, 5,8 kilométeres szakasza, amelyet tegnap Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára adott át. A járműforgalomtól túlzsúfolt dunántúli város elkerülőútjának a megépítése a kamionforgalom miatt elengedhetetlen volt. Újabb elkerülőutak építését kezdték meg nemrég Sárvárnál, Szombathelynél, Zalaegerszegnél és Keszthelynél. Épül már a második szakasz is; a munkálatok 3 milliárd forintba kerülnek, és a 4,5 kilométeres szakaszon két vasúti felüljárót is kialakítanak. (MTI)
Befejezés előtt a City Hotel Miskolc
Júniusban a Miskolci Operafesztiválra szeretnék megnyitni a 23 szobával, 3 lakosztállyal, konferenciatermekkel, tárgyalókkal, rekreációs központtal rendelkező City Hotel Miskolcot. Az átépítés és berendezés költségei meghaladják a 300 millió forintot, amihez a Széchenyi-terv keretében 55 millió forint támogatást kaptak. (MTI)
Merinokonferencia Budapesten
A magyar juhágazat árbevétele 12 milliárd forint körül alakul évente – mondta Hajduk Péter, a Magyar Juhtenyésztők és Juhtenyésztő Szervezetek Szövetségének ügyvezető igazgatója a Merino-világkonferenciát beharangozó tájékoztatón. Április 29-től Magyarországon rendezik meg a háromnapos konferenciát, amelyre 150 külföldi vendéget várnak. (MTI)
Dél-dunántúli turisztikai tervek
Nyugat-Európában és a skandináv országokban is vonzóbbá kívánja tenni a régió turisztikai értékeit és szolgáltatásait a Magyar Turizmus Rt. dél-dunántúli regionális marketing- igazgatósága. Hegyi Zsuzsa marketingigazgató stratégiájuk ismertetésekor a szeptember 11-i New York-i terrortámadás turistautakat befolyásoló kedvezőtlen hatásáról, illetve azok ellensúlyozásának lehetőségeiről is beszámolt. (G. J. A.)
Bővített az Argosz
A belga KBC Bank és Biztosítási Csoport többségi tulajdonában álló Argosz Biztosító 7,79 milliárd forintos díjbevételt ért el 2001-ben, mely 24 százalékos növekedést jelent 2001-hez képest. A cég tavaly 509 millió forintos adózás előtti nyereséget realizált. (Cs. A.)
Eredményes az MVM Rt.
A Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. a múlt évben 4,463 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt ért el, s ezt a közgyűlés eredménytartalékba helyezte. Elfogadták a társaság mérlegét; eszerint tavaly a cég 329,621 milliárd forintos mérlegfőösszeget ért el, csoportszinten a mérlegfőösszeg 402,711 milliárd, az eredmény 6,252 milliárd forint volt. (MTI)
PRINT CÍM: Miskolcra költözik a Cannes-i Filmfesztivál
