Zalai fejlesztések
Olyan közlekedési és környezetvédelmi fejlesztések történtek, illetve indulnak be EU-támogatással Zalában, amelyek unióközelbe hozzák a megyét – hangsúlyozta pénteken Zalaegerszegen Boros Imre, a PHARE-ügyért felelős tárca nélküli miniszter. A 350 ezer embert érintő hulladékgazdálkodási rendszer nyolcmilliárdba kerül – említette Boros. A Balaton-West Airport nemzetközi regionális repülőtérré fejlesztéséről elmondta: az előző üzemeltető és az ÁPV Rt. tartozási jogügyletének megszűnte után vállalkozói és térségi önkormányzati érdekeltséggel, kohéziós alapokat is megpályázva indulhatna a mintegy hétmilliárdos beruházás. (MTI)
Holokauszt-emléknap
Nincs Magyarországon olyan emlékhely, amelyet a magyar állam, a magyar társadalom emelt volna a holokauszt áldozatainak, ezért tartja megemlékezését a budapesti Terror Háza múzeum előtt a holokauszt emléknapjának előestéjén a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, közölte tegnap Feldmájer Péter elnök. Hozzátette: gyertyagyújtással egybekötött nyugodt, méltóságteljes kegyeleti megemlékezést terveznek április 15-re. Utalt arra, hogy a zsidó és cigány közösség természetesen állított emlékműveket saját halottainak. (MTI)
Az Újpest idegenben ütötte ki az eddig veretlen és nyeretlen Zalaegerszeget
