Új „lakó” az ipari parkban
A zalaegerszegi Flextronics Ipari Park 11. betelepülője, a Tyco TDI Hungary Kft. kétmillió dolláros technológiai befektetéssel csaknem 1800 négyzetméter területű mobiltelefon-akkumulátor-üzemet létesített, amelyet tegnap avattak fel. A három földrészen érdekelt, chicagói központú Tyco International Ltd. első közép-európai üzeme – a Flextronics International (FI) beszállítójaként – az induló negyedévben tízmillió, év végére negyvenmillió dollár értékű akkumulátort szerel öszsze. (MTI)
A Tokaj Kereskedőház bővíti piacait
Az idén várhatóan 2,7-2,8 milliárd forintos árbevételt ér el a Tokaj Kereskedőház Rt., ami 15 százalékos növekedést jelent a tavalyi esztendő eredményéhez képest – közölte tegnap Hegedűs Zoltán vezérigazgató. Idei exportbevételét 30-40 százalékkal kívánja növelni a kereskedőház. Annak érdekében, hogy a cég megfeleljen a növekvő elvárásoknak, tavaly 350 millió forintot fordítottak korszerűsítésre. Ez a program idén is folytatódik. (H. E.)
Visszavont szlovén óvintézkedés
A korábbi feltételek mellett lehet magyar húst exportálni Szlovéniába, miután a magyar Külügyminisztérium tiltakozására az ottani agrárkormányzat felfüggesztette a határhelyi állatorvosi vizsgálat harmincszoros megdrágítására vonatkozó intézkedését – közölte tegnap lapunkkal a Külügyminisztérium. (MTI)
Sertéspestis Aradon
Nincs szükség rendkívüli intézkedésekre Magyarországon a Romániában, Arad közelében, Kisszentmiklóson tegnap észlelt sertéspestis miatt – közölte tegnap Németh Antal országos főállatorvos. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági főosztályának vezetője szerint Romániából Magyarországra hivatalosan nem importálnak sertéshúst és abból előállított húskészítményeket. (MTI)
Távozik a Panrusgáz elnöke
Lemondott Mihail Rahimkulov, a Panrusgáz Rt. igazgatósági elnöki tisztjéről. Mihail Rahimkulov tegnap közleményben közölte mindezt, hozzátéve, hogy személyes okokból, április 12-i hatálylyal válik meg posztjától. A Panrusgáz Rt. ötven százaléka a Mol Rt., 31 százaléka az orosz Gazprom kezében van. Az orosz cég érdekeltségébe tartozó Általános Értékforgalmi Bank kilencszázalékos, az Interprocom Rt. pedig tízszázalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik. (MTI)
Elismert a hazai agrárkutatás
Jó a magyar agrárkutatás nemzetközi megítélése, az intézetek jelentős része sikeres résztvevője a nemzetközi programoknak. Ennek egyik eredménye, hogy a társulási megállapodást követően az Európai Unió kutatás-fejlesztési programjaiban Magyarország a teljes jogú tagokkal azonos feltételekkel rendelkezik majd – mondta tegnap Vonza András agrárminiszter egy szakmai fórumon. (G. J.)
Több halálos tömegbaleset is történt egy vármegyében
