Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetTörök parancsnokság Afganisztánban Törökország átveszi Nagy-Britanniától az Afganisztánban állomásozó nemzetközi biztonsági erők (ISAF) parancsnokságát – jelentették be hivatalosan Ankarában. A török kormány tegnapi közleménye szerint megállapodás született a brit kormánnyal arról, hogy Ankara hat hónapon keresztül látná el a nemzetközi erők parancsnoki teendőit. Azt nem jelentették be, hogy mikor lesz a váltás kettejük között. Mint a török kormány illetékese közölte, az átadás-átvétel időpontját az érintett országok és az ENSZ bevonásával fogják meghatározni. (MTI) Kevesebb a külföldi munkavállaló A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint a múlt héten 903 (az egy évvel korábbinál 25 százalékkal kevesebb) munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgárok foglalkoztatására. A január 1-je óta kiadott új engedélyek száma ezzel 14 126-ra emelkedett – tudtuk meg a Gazdasági Minisztériumtól. Az eddigi tendencia alapján valószínűsíthető, hogy az engedélyek száma az év során nem éri majd el a 81 ezres felső korlátot. A lejárt érvényességű engedélyek számát is figyelembe véve országosan még 39 297 engedély kiadására van lehetőség. A január 1-je óta kiadott engedélyek között összesen huszonhat olyan szerepelt, amelyet a kedvezménytörvény keretében nyújtottak be. (M. Gy.) Bokros-bajok Horvátországban Valamennyi horvát szakszervezet erélyesen elítélte tegnap Bokros Lajosnak azt a sajtónyilatkozatát, miszerint módosítani kell a foglalkoztatottak jogait szabályozó törvényeket. A volt magyar pénzügyminiszter néhány hete a horvát kormányfő tanácsosa, s a munkaügyi törvény átalakítását szorgalmazza. Boris Kunst, a horvát munkásszakszervezet elnöke rögvest azt követelte, hogy horvát részről szálljanak szembe Bokros terveivel. A szakszervezetek egyúttal bejelentették, hogy május elsejei zágrábi felvonulásuk kormányellenes mottója „Változtassátok meg önmagatokat és ne a munkatörvényt!” lesz. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















