Az Arthur Andersent javasolta az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke törvény által biztosított jelölési joga alapján az Arthur Andersen Audit Kft. megbízását javasolja az ÁPV Rt. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. Az ÁSZ pályázatot hirdetett, és ennek értékelése alapján tette meg javaslatát. (MTI)
Beck György lesz a HP igazgatója
A Compaq Computer Magyarország ügyvezető igazgatója, Beck György lesz az egyesülő Compaq és Hewlett Packard cégek új magyarországi HP-leányvállalatának ügyvezető igazgatója. A cégek egyesülése jogilag május 7-én zárul le. (MTI)
Eredményes a Shell
A Shell Hungary Rt. 4,1 milliárd forintos nyereséget ért el 2001-ben a 2000. évi 3,9 milliárd forint után – mondta Kapitány István, a cég elnök-vezérigazgatója tegnap. A Shell húsz százalék körüli piaci részesedésével második helyen áll a magyarországi üzemanyagpiacon. Az egy töltőállomásra jutó üzemanyag-értékesítés mennyisége meghaladja a négymillió litert évente. (MTI)
Recesszió sújtja a német építőipart
Az év első két hónapjában 83 ezer állással lett kevesebb a német építőiparban. Az év végére a megszűnt állások számát az ágazatban 110 ezerre becsüli a német építőipari szövetség. A háború óta nem volt ilyen nagy válságban az ágaztban – jelentette ki a szövetség elnöke tegnap Berlinben. Elmondta, hogy az év első két hónapjában az ágazat forgalmának elmaradása a múlt év azonos időszakához képest 6,6 százalékos volt. Az idei teljesítmény vélhetőleg elmarad a múlt évitől. A szövetség vezetője szerint az építőipar teljesítménye még nem érte el a mélypontot. (MTI)
Új holdra bukkantak a csillagászok, de nem mutatja meg magát egykönnyen
