Vasrúd fúródott a koponyájába
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a 13 éves tatabányai kislányt, akinek egy vasrúd fúródott a koponyájába. Péntek este több kisgyerek is játszott a Hegy utcában. Az egyik szülő észrevette, hogy a gyerekek egy hajlított vasrúddal játszanak. A férfi elvette tőlük a vasdarabot és eldobta. A rúd azonban eltalálta a közelben játszó kislányt, és hét centiméter mélyen belefúródott a koponyájába. A gyereket súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. (HP)
Elgázoltak három kislányt
A tilos jelzés ellenére szaladtak át a kijelölt gyalogátkelőn azok a kislányok, akiket tegnap ütött el egy kisbusz Dabason. A 15 év körüli kislányok közül az egyiket súlyos koponyasérüléssel, a másikat végtagtöréssel, míg a harmadikat könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. (MTI)
Leleplezett bűnbanda
Bűnbandát lepleztek le tegnap Kisteleken. A házkutatáskor a gyanúsítottak lakásaiban lőfegyvereket, lőszert, gránátokat és fél kilogramm vadkendert találtak a rendőrök. A nyomozás eddigi adatai szerint a három őrizetbe vett személy bűncselekmények elkövetésére készült. (B. J.)
Autókiállítás nyílik Debrecenben
A vidék legnagyobb autókiállítása nyitja meg kapuit pénteken Debrecenben. A város főterén 230 személy- és 17 teherkocsit tekinthetnek meg az érdeklődők. Orbán András szervező lapunknak elmondta: a hajdú-bihari megyeszékhelyen 1992 óta megrendezett negyven autókiállítás közül a mostani lesz a legnagyobb. (D. M.)
Fejbe lőtte magát egy keceli férfi
Engedély nélkül tartott, kínai gyártmányú kispuskájával vasárnap este fejbe lőtte magát egy 59 éves keceli férfi. A tragédia előtt a későbbi áldozat összeszólalkozott a feleségével. A vita után kiment a lakóházból, és a melléképületben lévő fegyverrel végzett magával. A felesége a lövés hangjára figyelt fel, azonban segíteni már nem tudott rajta, a férfi azonnal meghalt. (MTI)
Kiesett két diák a vonatból
Kiesett tegnap két diáklány a vonatból Gyömrő és Mende között; mindkettőjüket gerincsérülés gyanújával szállították a budapesti Honvéd-kórházba. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a diáklányok fej- és végtagsérüléseket is szenvedtek, állapotuk azonban jelenleg nem tűnik életveszélyesnek. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények között történt az eset, mert nincsenek szemtanúk. A két diáklány még nincs kihallgatható állapotban. (MTI)
Fórum a félelemről
Siklósi Beatrix újságíró látogat el csütörtökön, este hat órakor a Solymári Konzervatív Kör lakossági fórumára, a Max Lenc étterembe (Solymár, Tersztyánszky út 97.). A beszélgetés témája: Kell-e rettegni az eddig félelemben élőktől? (MN)
Új holdra bukkantak a csillagászok, de nem mutatja meg magát egykönnyen
