Dinamikus forgalomnövekedés
Hatvanszázalékos forgalomnövekedésről számolt be a 2001—2002-es üzleti évben Poros Gábor, a Fujitsu Siemens Computers Kft. (FSC) ügyvezetője sajtótájékoztatóján. Az árbevétel meghaladta a 3,8 milliárd forintot. Az FSC hagyományosan erős a központosított közbeszerzésben, az idén aláírt másfél milliárd forintos, PC-s rendszerekre vonatkozó keretszerződés részeként megkezdődtek a szállítások. A tervek szerint rövidesen aláírnak velük egy unixos számítógép-szállítási keretszerződést is. Tavaly valamennyi termékcsoportban nőtt az FSC magyarországi forgalma, de legjobban a noteszgépé, abból kétszázharminc százalékos volt a növekedés. Poros Gábor reméli, hogy az FSC megőrzi dinamikus növekedési tempóját: a következő három évben harminc-negyven, összességében több mint százszázalékos forgalombővülést tervez, s középtávon a hazai információtechnológiai piac első öt helyének egyikét kívánja elfoglalni. Egyik minősített partnerükkel együtt a napokban nyerték el a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár internetelérését biztosító informatikai rendszer szállítási jogát. A nemrégiben kiírt és az FSC által elnyert Malév-tender keretében az előző évhez hasonlóan folytatódhat idén a légiforgalmi vállalat ellátása a korszerű számítástechnikai rendszerekkel. A budapesti Árkád üzletközpontban megnyílt Libri internetkávézóban sem véletlenül vannak FSC-gépek, szerződésük van arra, hogy ők szerelik fel a Libri országos könyvesbolti hálózatának internetkávézóit korszerű terminálokkal. Az Informatikai Kormánybiztosság pedagógusok számára kiírt számítógép-vásárlási pályázata kapcsán kiadott szállítói katalógusban a márkás számítógépgyártók közül egyedül az FSC tudott a kiírás szigorú ár/teljesítmény követelményeinek megfelelő számítógépet szerepeltetni. A sajtótájékoztatón bemutatták az FSC mobilitást szolgáló termékeinek legújabb tagját, az FSC első digitális személyi asszisztensét (PDA), a Pocket LOOX-ot. Az Intel XScale processzorával és a Microsoft PocketPC operációs rendszerével működő készülékbe Bluetooth csatolót is integráltak. Kivételes bővítési lehetőségei közé tartozik a GSM/GPRS modul, amellyel mobiltelefonként is használható. Az FSC Magyarországon is a mobil számítástechnika gyors terjedésével számol, ezért a Pocket LOOX május elején megjelenik a kereskedelemben.
Gazdaságos mobil adatátvitel
Jelentős hatékonyságnövelést és költségcsökkenést értek el az i-Cell Kft. mobil adatátviteli rendszerét használó vállalkozások a Magyar Technológiai Innovációs Alap (Hungarian Innovative Technologies Fund, HITF) jelentése szerint. Az alap portfoliójába tartozó i-Cell mobilkommunikációs üzleti megoldások rendszerintegrátora, szoftverfejlesztője és vezeték nélküli alkalmazások szolgáltatója (WASP). Megoldásai integrálják az internet, a GSM, az SMS, a GPS, a Tetra és a GPRS által kínált lehetőségeket. Francis J. Skrobiszewski, a HITF ügyvezetője jó példának tartja az i-Cell sikerét arra a tendenciára, mely szerint nem elég, ha új szolgáltatást kínál valaki, az is elengedhetetlen, hogy az a vevő számára rövid távon megtérüljön. Szerinte az i-Cell vezeték nélküli alkalmazásaival azért elégedettek a vevők, mert gyorsan megtérül vele a beruházásuk. A Deloitte & Touche 2001 novemberében közzétett közép-európai rangsorában az ötven leggyorsabban növekvő technológiai vállalat között az i-Cell Kft. a negyedik. Az i-Cell a világ egyik legnagyobb csomagkézbesítő futárszolgálatának, az UPS-nek is nyújt SMS üzenetekkel operáló csomagkövetési szolgáltatást (i-Track), mellyel az ügyfelek harminc országban tudják nyomon követni feladott csomagjukat. Mint azt Bolgár Gábor ügyvezető az EuroWeb minapi szemináriumán is elmondta, a légi közlekedésben egy hasonló megoldással az utasokat, barátaikat, rokonaikat és üzletfeleiket tudják automatikusan tájékoztatni a kért járat pontos indulásáról, érkezéséről és a menetrendi változásokról (i-Flight). Egy harmadik szolgáltatás bankok, illetve egy atomerőmű ügyeleteseit figyelmezteti mobiltelefonon, ha rendszereikben hiba keletkezik (i-Guard). Az i-Cell GPS/GSM járműkövető és irányító rendszere (i-Fleet) is hozzájárult a nyolcszázalékos hatékonyságnövekedéshez Európa második legnagyobb fuvarozóvállalatánál. Az i-Cell kamionokba épített berendezése többek között a Hungarocamion Európa-szerte futó, ezerkétszáz járműből álló flottájának gazdaságos fuvarszervezését segíti.
Új iPAQ MP4800
A Compaq bemutatta az iparág legnagyobb fényerejű miniatűr kivetítőjét, a Compaq iPAQ Microportable Projector MP4800-et. A nem egészen három kilogrammos, mégis kétezer lumen fényerejű iPAQ MP4800 tökéletes kivetítő bármilyen típusú előadáshoz. Az új iPAQ MP4800, amelyet ugyanaz az — Európában és Észak-Amerikában egyaránt elismert — cég készített, mint a Compaq Microportable kivetítők korábbi generációit, a hasonló méretű kivetítők közül a legnagyobb teljesítményt kínálja olyan kivitelben, amely harmonikusan illeszkedik bármely konferenciateremhez. Az iPAQ MP4800 a Digital Light Processing (DLP) technológia segítségével képes nagy fényerejű, jól kivehető, XGA felbontású (1024¥768) képeket vetíteni rendkívüli, 800:1 kontrasztarány mellett. Azon mobilfelhasználók érdekében, akik multimédiával egészítik ki előadásaikat, az iPAQ MP4800 beépítve tartalmaz csatlakozást sztereo hang-, video- és HDTV-rendszerekhez. Mindezt az iPAQ MP4800 egy olyan külsőben nyújtja, amely elegánsan mutat bármely előadóteremben. Az ultrahalk egység kevesebb mint harminchat decibelnyi zajt generál, ugyanakkor sokoldalúan használható: asztali kivetítőként, állványra állítva, vagy épp a terem tetejére szerelve. Az egység képes lámpakímélő módban is üzemelni, amely akár ötven százalékkal megnöveli az izzó élettartamát, harmincnégy decibelre csökkenti a kibocsátott zajt, a készülék mégis ezerhatszáz lumen fényerővel sugároz.
Mark Rutte bejelentést tett a következő NATO-csúcsról
