Röviden

–
2002. 04. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bős: zavaros MSZP-s nézetek
Hangsúlyeltolódást jelez a Bős-politikában Kovács László MSZP-elnök hétfői nyilatkozata, amely szerint „Bős– Nagymaros ügyében keresnek majd egy tisztességes megoldást, amelynél figyelembe kell venni a Duna hajózhatóságát és az energiagazdálkodási, illetve a környezetvédelmi szempontokat is”. Kovács írásos kérdésünk ellenére nem volt hajlandó tisztázni kijelentését. Illés Zoltán (Fidesz) lapunknak azt mondta: a bősi vitában egyetlen kérdést kell figyelembe venni. Mégpedig azt, hogy „Szlovákia mely napon, mely kilométerszelvénynél adja át az átlag vízhozam legkevesebb ötven százalékát az Öreg-Dunába.” (H. G.)

Máig hat Csernobil
A csernobili atomerőműben 16 éve történt katasztrófából az emberiség még nem vonta le a tanulságokat, így morálisan még mindig éretlen a hatalmas energiák használatára – vélekedett Lyavinecz Antal, a Koliszka-Bölcső Nemzetközi Alapítvány elnöke. A gyermekgyógyász professzor az atombaleset évfordulója alkalmából hangsúlyozta: máig sem tudható, hogy hányan haltak meg Csernobil miatt. Köves István, az alapítvány igazgatója szerint a magyar hatóságok szervezetileg és pénzügyileg 16 év alatt sem készültek fel a leukémia és más sugárzás okozta betegségek gyógyítására. 1986 előtt 24 ezerre becsülték a Magyarországon évente várható daganatos megbetegedéseket, de ez a szám a valóságban meghaladja a 40 ezret. (MTI)

Tanúsított fatermékek
Európában és Magyarországon egyre több erdőtulajdonos és gazdálkodó szeretné igazolni, hogy a faanyagtermelés során a gazdasági érdekek mellett figyelembe vette a természetvédelmi és a társadalmi szempontokat is. A független erdőtanúsítási rendszereket az ő számukra, valamint a környezet állapotáért felelősséget érző vásárlók számára dolgozták ki – derült ki a WWF Magyarország tájékoztatóján. Aki FSC Forest Stewardship Council (Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa) emblémával ellátott faipari terméket vásárol, biztos lehet benne, hogy annak előállítása nem okozott jelentős környezetterhelést, s nem csökkentette az élővilág változatosságát. (wwf.hu)

Ciánszennyezés: „kimosták” az Aurult
A román hivatalos vizsgálatok szerint „előre nem látható körülmények” okozták a nagybányai Aurul Rt.-nél a 2000. januári ciánszennyezést – írta csütörtöki számában a Krónika című erdélyi napilap. A lap birtokába jutott a román nyomozó hatóságok által nemrég lezárt Aurul-dossziénak. A Máramaros megyei ügyészség és a kolozsvári ítélőtábla ügyészei arra következtetésre jutottak, hogy a bozintai tározótó partjának átszakadását a nagy mennyiségű csapadék, a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok okozták. Ezért megszüntették a bűnügyi vizsgálatot az azóta Transgold néven működő vállalat ellen. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.