Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szélsőséges szlovák követelés A magyarellenes indulatairól ismert Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Anna Malíková tegnap jelezte: pártja indítványozni fogja, hogy a szlovák törvényhozás szólítsa fel az új magyar kormányt a kedvezménytörvény semmissé nyilvánítására. Malíková szerint szlovák parlamenti határozatba kell foglalni, hogy az új magyar kormány határolódjon el a Benes-dekrétumok ügyének megnyitását célzó törekvésektől. (MTI) Létrejöhet a cukoripari fúzió A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte a német Südzucker AG tulajdonában álló belga Raffinerie Tirlemontoise S. A. cukorgyárnak, hogy irányítási jogot szerezzen a francia Financiére– Franklin Roosevelt S. A. S. felett azzal a feltétellel, ha a Kabai Cukorgyár feletti irányítási jog átszáll a Tate and Lyle társaságra. Három évig a kérelmező köteles a Kabai Cukorgyár igazgatósági határozatait a versenyhivatalnak megküldeni. (H. T.) Termeléscsökkentést sürget az IEA A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) úgy véli, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) júniusban enyhítenie kellene szigorú termeléscsökkentésén, különben veszélyezteti a világgazdasági kilábalást. Az OPEC az előző 18 hónapban a korábbihoz képest 20 százalékkal csökkentette kitermelési számait, és elemzők szerint az olajkartell június végi találkozóján sem várható enyhítés. (MTI)

–
2002. 04. 25. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.