Halál Koszovóban
Legalább egy ember meghalt, százan pedig megsebesültek abban a Richter-skála szerinti 5,5-ös magnitúdójú földrengésben, amely szerdán kora délután rázta meg a kelet-koszovói Gnjilane város környékét. A földmozgások következtében több épület – köztük a helyi mecset is – összedőlt, sok ház kéménye leomlott, és kirakatok törtek be. (G. B.)
Elfogott gyanúsított
Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő verte agyon a hétfő hajnalban XVII. kerületi, Vasútőr utcai lakásában megtalált 64 éves férfit. Zsákmánya 250 forint volt. (HP)
Játék pisztollyal rabolt a sikkasztó
Kisfia játék pisztolyával rabolt ki április 18-án egy salgótarjáni üzletet a negyedmilliót sikkasztó közös képviselő, majd szerdán feladta magát a rendőrségen. A társaság pénzéből 250 ezer forintott sikkasztott, s miután ezt eljátszotta, rablással akarta pótolni a hiányt. (P. L.)
Zelenszkij megint mások pénzét költené
