Orosz magyarázat
Moszkva. Igor Ivanov orosz külügyminiszter szerint egyáltalában nem volt váratlan esemény – hanem az előzetes tervek szerint történt –, hogy az orosz és az amerikai hadászati fegyverzet csökkentését előkészítő moszkvai tárgyalások után John Bolton amerikai államtitkár már szerdán elutazott. Ivanov elmondta azt is, hogy a külügyi és a védelmi tárcák szintjén élénk egyeztetés folyik a két ország között azokról a megállapodástervezetekről, amelyeket az orosz és az amerikai elnök elé kívánnak terjeszteni azok májusi találkozóján. (MTI)
Terrorakciók fenyegetnek?
Washington. Terrormerényletek veszélyére figyelmeztetve az Egyesült Államok különleges óvatosságra intette a Perzsa-öböl térségében és az Arab-félszigeten tartózkodó állampolgárait. Az amerikai külügyminisztérium jelezte, hogy növekvő nyugtalanságra okot adó értesülések szerint bizonyos személyek terrorakciókat készítenek elő amerikai állampolgárok és érdekeltségek ellen a Perzsa-öböl térségében és az Arab-félszigeten. (MTI)
Hatami nyugtalan
Almati. Mohammed Hatami iráni államfőt nyugtalanítja, hogy Közép-Ázsiában egyre növekszik az Egyesült Államok jelenléte. A Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel Almatiban tartott találkozó után Hatami elmondta: aggasztja az a lehetőség is, hogy az Egyesült Államok esetleg ráteszi a kezét a térség kőolajforrásaira. (MTI)
Csecsen hadúr halála
Moszkva. Az orosz belbiztonsági szolgálat tegnap azt állította, hogy orosz katonák márciusban megölték az egyik legbefolyásosabb csecsenföldi hadurat, Hattáb parancsnokot. Alekszandr Zdanovics, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat szóvivője azt ígérte, hogy hamarosan írásos bizonyítékokat is bemutatnak az akcióról. Aszlan Maszhadov szakadár csecsen elnök szóvivője azonban légből kapottnak nevezte a moszkvai közlést. (MTI)
Haider kancellár akar lenni
Bécs. Jörg Haider továbbra is Ausztria kancellárja akar lenni, „amennyiben a lakosság ezt akarja, s pártja egyetért vele”, s erre reális esélyt lát. A koalíciós jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke úgy vélte, Jean-Marie Le Pen Nemzeti Frontja (FN) s az FPÖ között csak annyi a hasonlóság, hogy mindkettő reformmozgalom a megmerevedett és berendezkedett politikai szindikátus ellen. Ám jelentős eltérés, hogy az FPÖ (Haider szerint) messzemenően demokratikus párt, „amelyben, Le Pen szervezetétől eltérően, nem fedezhető fel semmiféle rasszista, idegengyűlölő vonás, vagy antiszemita kezdemény”. (MTI)
Zelenszkij megint mások pénzét költené
