Szarmata leletek Békésben

Simits Timea
2002. 04. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egykori szarmata település maradványaira leltek a Békés megyei régészek Békéscsaba határában, a 44-es főút nyomvonalán – tájékoztatta lapunkat Szatmári Imre. A megyei múzeumi szervezet igazgatója elmondta: a régészeti feltárás két hete tart, s az első leletek – néhány házfolt, sírok csontvázmaradványokkal, gödrök, bronzból készült tűk, kések, valamint csak a szarmatákra jellemző szürke színű kerámiatöredékek – a hét első napjaiban kerültek elő.
Az igazgató elmondása szerint a szarmaták az időszámítás szerinti I. és V. század között, a délorosz sztyeppékről vándoroltak erre a területre, ám azt nem lehet tudni, hogy mennyien érkeztek és hogy pontosan mely környékekre.
Szatmári kifejtette: az első feltárásokat tavaly végezték a területen, amikor elkészült a 44-es főút Békéscsaba és Gyula közötti szakasza szélesítési munkálatainak terve. Már ekkor kiderült, hogy az út nyomvonalán régészeti leletek találhatók. A felújítás beruházójának, a Nemzeti Autópálya Rt.-nek el kellet döntenie: megszünteti a nyomvonalat, vagy finanszírozza a további régészeti feltárást, mielőtt megkezdi a sávszélesítést.
Az igazgató beszámolt arról is, hogy a régészek munkája nagy érdeklődést váltott ki az autósokból és a környékbeliekből, ezért a békéscsabai múzeum vezetősége a hétvégeken megnyitja az egyébként lezárt területet, és „tárlatvezetéseket” szervez a nagyközönség számára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.