Kis- és középvállalkozások finanszírozásáról tárgyaltak tegnap Budapesten a Közép- és Kelet-európai Bankszövetség képviselői. A nemzetközi szervezet félszáznál több szakemberének tapasztalatcseréje a régióban működő kis- és középvállalkozások pénzügyi helyzetéről és elsősorban a finanszírozási problémákról szólt, ugyanakkor kitértek a bankok és a nemzetközi intézmények, valamint az állami szervezetek együttműködési lehetőségeire is – foglalta össze a tanácskozás célkitűzéseit Patyi Sándor, a Közép- és Kelet-európai Bankszövetség elnöke, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgató-helyettese.
Az előadók ismertették az Európai Unió, a Gazdasági Minisztérium és a Széchenyi-terv, valamint a Mehib és az Eximbank szerepét a kis- és középvállalkozások finanszírozásában.
A regionális szövetség hat évvel ezelőtt jött létre, jelenleg tizennégy ország húsz kereskedelmi bankja vesz részt a munkájában. A tagoknak ingyenes adatszolgáltatást nyújt a térség országainak gazdasági helyzetéről, bankrendszereik állapotáról, az ott működő bankok kockázatáról a szövetség értékelése alapján.
Reagált Zelenszkij embere arra, hogy az Északi Áramlatot egy ukrán tiszt robbantotta fel
