Tiltakozás Kende ellen

Dóri Ferenc
2002. 04. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tiltakozó megemlékezést tartottak tegnap a Semmelweis Orvosi Egyetem hallgatói Kende Péter a Népszabadságban megjelent, Tóth Ilonát gyilkosnak tituláló cikke miatt.
Ismeretes: a Viktor című könyv szerzője a napilap hétfői számában Szobor egy gyilkosnak címmel megjelent cikkében többek között azt írja: Tóth Ilona az ’56-os forradalom bármily szép alakja, mégiscsak embert ölt, tehát nem lett volna szabad rehabilitálni.
Tóth Ilona mellszobrát 2001. november 1-jén Pokorni Zoltán, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke közösen avatta fel az egyetem főbejárata mellett. Takács István, a Hallgatói Önkormányzat elnöke, az Orvosegyetemisták a Polgári Jövőjéért Egyesület alapító tagja lapunk kérdésére elmondta: a hallgatók nagy többsége felháborítónak tartja, hogy Kende Péter az 1957-es jegyzőkönyvek alapján – amelyeket ő hitelesnek ismer el – álnok módon mocskolni kezdett valakit, aki a legtöbb diák szemében példakép. A megemlékezésen részt vett Iván László. Az ’56-os mártír egykori csoporttársa arra emlékezett: Tóth Ilona az életét áldozta azért, hogy a forradalmárokhoz segélyszállítmányokat vigyen, és azért, hogy a forradalom eszméjét életben tartsa. – Tóth Ilona humánus volt, nem is értem, miként juthatott valaki odáig, hogy így meggyalázza az emlékét – jelentette ki Iván László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.