Többségi akarat

2002. 04. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

József Attila szerint csak a törvény tiszta beszéd. József Attilának könnyű volt, nem „jogállamban” élt, akkoriban a törvények alkalmazói végrehajtották azt, amit a jogszabályok előírtak, nem vitatkoztak rajta. Manapság sokan gondolják úgy, hogy a törvényeket pillanatnyi érdekeik, jó kedvük szerint magyarázhatják és értelmezhetik, mi több, ha az erő pozíciójában érzik magukat, akkor a végrehajtó szervekre is nyomást gyakorolhatnak.
Jól példázza ezt Kuncze Gábor és Medgyessy Péter reagálása az Országos Választási Bizottság elé került állampolgári beadványokra. Egyikük sem foglalkozott a beadvány tárgyával, a jogi érvekkel, hanem az OVB-t minősítették. Kuncze jogi gengszterizmusnak nevezte azt az eljárást, hogy az OVB nem utasította el azonnal, minden mérlegelés és tárgyalás nélkül a kifogásokat. Kuncze tette valójában jogi gengszterizmus, az egykori belügyminisztertől igazán szép teljesítmény. Medgyessy visszafogott megfogalmazása sem jobb. Szerinte nem lehet megengedni, hogy állampolgári bejelentés alapján komoly testületek foglalkozzanak olyan kérdésekkel, amelyek csak arra jók, hogy megosszák a társadalmat.
Ebben az egy mondatban benne van a szocialisták társadalomfelfogásának lényege: az állampolgár kussoljon, a komoly testületek meg azzal foglalkozzanak, amit a Magyar Szocialista Párt ettől fogva diktál nekik. Ennyiből már sejthetjük, miféle „jogállam” vár ránk az elkövetkező években. Ők, akik aggódva és rettegve féltették az ügyészség és a bíróság függetlenségét a Fidesztől, gondolkodás nélkül letámadják a választások tisztaságáért felelős testületet, csak azért, mert nekik sürgős a kormányalakítás. Kunczének, Medgyessynek s párttársaiknak nem számít az Országos Választási Bizottság függetlensége. Most csak azzal nem törődnek, később a bírósággal, meg az ügyészséggel sem fognak. Számukra az OVB eleve „elfogult” volt, még mielőtt egyetlen döntést hozott volna, s abban, hogy a grémium némely ügyben törvényesen akart eljárni, rögtön az elfogultság bizonyítékát látták. Mi ez, ha nem megfélemlítés?
Az OVB pedig döntött különböző kédésekben, szinte minden esetben az MSZP és az SZDSZ javára. Az emberekben meg ott bujkál a kétely: biztos, hogy a bizottság minden esetben függetleníteni tudta magát a reá nehezedő nyomástól? Tóth Zoltán, az OVB volt elnöke kifejtette – múltkoriban már idéztük is –, hogy a választási szabályok rendkívül bonyolultak, nem is az embereknek készülnek, hanem a pártoknak.
Tiszteletre méltó elfoglaltság, hogy a jogászok ily remekül elszórakoztatják magukat meg a pártokat, de ehhez nekünk, egyszerű hétköznapi állampolgároknak roppant kevés közünk van. Ha jól belegondolunk, ilyen alapon még a választásokra sincs szükség. Elegendő, ha Kuncze Gábor négyévenként kiáll a piactérre, és öblös hangon kihirdeti, mi a többség akarata. A tökéletesen független OVB meg hozzáidomítja a választási törvényt a többség feltételezett akaratához. Minden más szimpla, jogi gengszterizmus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.