Tollhegyen

2002. 04. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunkat lobogtatta a kezében Farkasházy Tivadar, az RTL Klub Heti Hetes című műsorának frontembere, anyák megmentője, fehérek közt egy vicces ember. Közben beszédet is mondott a Tivadar, próbálom idézni: „Hát itt van ez az újság, emberek, tessék megnézni az első oldalát, az van oda írva, hogy (innét idézet): Vezet a Fidesz–MDF-pártlista.”
A laplobogtatás most szombaton zajlott, a lap meg április nyolcadikán jelent meg, közvetlenül a választások első fordulójának másnapján. És ebben kétségtelenül az az első oldalas cím, hogy Vezet a Fidesz– MDF-pártlista.
Merthogy vezetett.
Este hét órakor, amikor az újság vidéki kiadásának utolsó oldalát tördelte a boldogtalan tördelőszerkesztő. Hét óra volt, be kellett csukni az újság első kiadását. Tivadar persze pontosan tudja a lapcsinálási furfangokat. Tudja, hogy hét órakor is kell címeket adni az anyagoknak, amelyek nyolckor talán már fabatkát sem érnek – ugyanis a világ nyolcra megváltozhat, ellenkezőjére fordulhat, és akkor már semmit sem számít, mi volt megelőzően.
Ezen viszont csámcsogni lehet. Szopogatni a porcogókat. Ilyenkor érkezik a Tivadar.
Csak ez nem fair, Tivadar.
Itt jegyzem meg, a Népszabadság különkiadása ugyanekkor a következő címmel jelent meg, ezt harsogták a rikkancsok: „Szonda: a Fidesz–MDF a győztes.”
Népszabadság azonban nem lobogott Farkasházy Tivadar kezében. Talán a huzat vitte ki onnét, talán csak nem kapott lapot a nagy torlódásban.
Megy az agylágyítás, felebarátaim. Aki nem figyel, máris rálép a taposóaknára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.