VÁLASZTÁS 2002

MTI
2002. 04. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mikola és Csehák Gyulán
MTI
Egy helyszínen, egymást követően tartotta kampányfórumát Gyulán Mikola István egészségügyi miniszter és Csehák Judit, az MSZP miniszterjelöltje vasárnap. A harmadik kisüsti pálinkafesztiválon az MSZP, majd a Fidesz képviselői mondhatták el véleményüket az egészségügyről. Csehák Judit szerint a Fidesz által ígért 600 milliárd forintnál többre van szükség az egészségügy rendbetéte-léhez. Mikola István az MSZP ígéreteit lufikhoz hasonlította.

Blokk az SZDSZ-től a Munkáspártig
MN
Mind az MSZP, mind az SZDSZ-es jelölteket támogatja a Munkáspárt a választások második fordulójában – döntött a párt központi bizottsága. Minderre azután került sor, hogy a helyi szocialista vezetőkkel tárgyalást folytattak. A „történelmi” Szociáldemokrata Párt mindezt megdöbbenéssel vette tudomásul. Érthetetlennek tartják, hogy a Munkáspárt egy ultraliberális, nagytőkét kiszolgáló tömörülést támogat.

Áder: A Fidesz betartotta ígéreteit
MTI
A Kossuth téren tartott nagygyűlés bizonyítja, hogy a Fidesznek és a polgári összefogásnak továbbra is rendkívül komoly a támogatói köre, amely bízik az április 21-i győzelemben – jelentette ki Áder János tegnap Bátaszéken. Az Országgyűlés fideszes elnöke Szekszárdon úgy fogalmazott: a választók pontosan tudják, hogy az MSZP 1994–1998 között nem tartotta be a ígéretei 80-90 százalékát, a Fidesz ugyanakkor teljesítette programja 90 százalékát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.