Változtatásokkal ugyan, de aláírta Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt a környezet- és természetvédő szervezetek által összeállított állásfoglalást, amely a következő kormányhoz intézett elvárásainkat tartalmazza – mondta el Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke, hozzátéve: mindez biztató, bár olyan pont is volt, amelyet a kormányfőjelölt kihagyott a szövegből. Például a bevásárlóközpontok építésének szigorítását célzó indítványukat. Lukács eredményként értékelte, hogy a vállalás szerint felmérik a súlyosan környezetszennyező tevékenységekhez nyújtott központi támogatások mértékét. A vizsgálat eredményeit közzéteszik, majd megvitatják.
– Az elmúlt időben nem volt prioritás a környezetvédelem ügye. Igaz, a szaktárca katasztrofális első két éve után a helyzet normalizálódott. Felgyorsult a jogalkotás és rendeződött a tárca civil szervezetekkel fenntartott kapcsolata – fogalmazott az elnök.
Több oka is van annak, hogy Schmuck Erzsébet nagy várakozásokkal tekint a következő négy éve elé. – Azon túl, hogy Medgyessy ígéretet tett a környezetvédő szervezetek találkozóján közzétett elvárások teljesítésére, a derűlátás indokolt az uniós csatlakozás hozadékaként várható nagymértékű környezetvédelmi fejlődés miatt is – tudatta. – Most júniusban az unióban hatályba lép a hatodik környezeti akcióprogram. Ezt a tízéves programot már Magyarországnak is követnie kell. A dokumentum négy fő célt tűz ki, amelyek közül kiemelkedik az erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, illetve az, hogy a környezeti szempontokat be kell építeni minden politikai döntéshozatalba. A terv előírja továbbá a környezetvédelem és az egészségügy feladatkörének összekapcsolását és a hulladékképződés csökkentését. Schmuck úgy tekint Turi-Kovács Béla miniszterre, mint aki megmentette az ország becsületét az unió előtt, és elérte, hogy le lehessen zárni a zöldfejezetet a csatlakozási tárgyalásokon.
Gumicsontnak tekintem azokat a vállalásokat, amelyeket Medgyessy tett a mozgalom felé – mondta Illés Zoltán, kiemelve: csupán az hiányzik ezekből, hogy ki, hol, mikor és milyen eszközökkel hajt végre bármit is a környezetvédelemért. Elmondta: a miniszterjelöltként emlegetett Szili Katalinról egy választási vitában szerzett „megrázó élményeket”. Itt többek között az atomerőmű élettartamának meghosszabbítását és a csomagolóanyagok termékdíjának eltörlését sürgette, amiből az derült ki, hogy már most egy jól körülhatárolható érdekcsoportokat képvisel. Illés szerint az elmúlt négy év legkiemelkedőbb teljesítménye az uniós csatlakozás szakfejezetének lezárása volt. Az Európai Unió méltányolta, hogy véghezvittük a teljes jogharmonizációt. Emellett négy fontos területen sikerült átmeneti mentességet elérnünk, ami azt jelenti, hogy százhúsz év szennyezésének felszámolását nem tízmillió magyarnak, hanem háromszázmillió EU-polgárnak kell majd finanszíroznia.
Elvárjuk, hogy a következő négy évben a Duna–Tisza–Dráva ügye végérvényesen tisztázódjék. Azaz, hogy megállapodás szülessék a bősi vitában; horvát és magyar oldalon egyaránt kinyilvánítsák, hogy nem épül vízlépcső a Dráván, illetve a Tisza ügyében ne csak beszéljenek az alternatív árvízvédelemről, az ártérrehabilitáció szükségességéről, hanem a töltések puszta magasítása mellett ez a szemlélet is jusson érvényre a kivitelezésben – szögezte le Droppa György. Szükségesnek nevezte a Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) visszaállítását, illetve azt, hogy a KKA pénzeit a civil szervezetek bevonásával ítéljék oda a támogatottaknak. – Ugyanilyen fontos, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanácsot (OKT) függetlenítsék a minisztériumtól – tette hozzá. Az elmúlt négy év történéseit elemezve kifejtette: sajnos a tárcát átengedték a kisgazdáknak, bár Turi-Kovács Béla miniszter a körülményekhez képest rendbe tette a Pepó Pál által hátrahagyott romhalmazt.
Rodolfó, a nagy bűvész mondogatta: „Ne a szavaimat tessék figyelni, hanem a kezemet”. Várakozásainkat tehát nem a választási ígéretekre alapozzuk, hanem az MSZP–SZDSZ korábban e téren nyújtott teljesítményére, ez pedig lesújtó – válaszolt kérdésünkre Lányi András. Hozzátette azonban azt is: nem mintha a most leköszönő kormánynak sok dicsekedni valója volna a környezetvédelem terén. – A tárcát valószínűleg ezúttal is rátukmálják a kisebbik kormányzó pártra, a lényeg, hogy politikailag gyönge kezekben legyen. Természeti kincseinket nem lehet egyszerre oltalmazni és kiárusítani, ezért nekik az jó, ha a környezetvédelem nem sokat akadékoskodik – vélekedett az író. Érdeklődésünkre, hogy lesznek-e olyan területek, ahol az MSZP–SZDSZ-kormányzás a zöld- érdek csorbulását hozza magával, úgy felelt: minden olyan téren visszalépés várható, ahol a „szabad verseny”, azaz a nemzetközi óriásvállalatok és külföldi beruházók érdekei, illetve a győztes pártok ismert kötődései ezt kívánják.
Csak romok maradtak a világ leghosszabb tengeri gázvezetékéből
