Sikeres megállapodást kötöttünk az SZDSZ-szel , az MDF-től még nem kaptunk érdemi választ. Az MSZP bizonyos jelöltjeinket támogatja, kampányukat segíti – számolt be Kupa Mihály elnök, a három párttal folytatott egyeztető tárgyalásokról a Centrum tegnap esti elnökségi ülését követően. – A Centrum elnöksége felmérve a talpon maradt jelöltek véleményét is, úgy döntött, pártunk a nemzeti közepet fogja támogatni. A jelöltek szabad kezet kapnak: több jelöltünk indulhat a Centrum színeiben, tíz jelöltünk azonban az MSZP javára kíván lemondani. Döntéseiket tiszteletben tartjuk – szögezte le Kupa Mihály. Helmeczy László és Gyenesei István jelölteknek mégsem kell indulniuk a második fordulóban, mivel az elnökség felmentette őket ez irányú kötelezettségük alól. Kupa Mihály viszont a Centrum színeiben indul.
Úgy tudjuk, a Centrum elnökségi ülésén megszületett döntés nagyobb vita eredménye volt, mivel a tegnapi megbeszélés egyik tétje a Centrum szétszakadása vagy egységben maradása volt. Szombaton az MDNP nagyválasztmányi ülést tart, ahol megtárgyalják a tegnapi elnökségi ülésen elhangzottakat is. Az MDNP Heves megyei választmánya arra kéri a párt tagjait és szimpatizánsait, hogy a választások második fordulójában a Fidesz–MDF jelöltjeit támogassák. Elhatárolódnak a Centrum párt baloldalra nyitó törekvéseitől – fogalmaznak az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatban.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke közölte: a Centrum támogatja a szabad demokraták állva maradt jelöltjeit, és adott esetben az őszi önkormányzati választásokon helyi megegyezések alapján is megnyitják az együttműködés lehetőségét.
Hende Csaba MDF-es államtitkár közölte: Dávid Ibolya válaszolni fog Kupa Mihály levelére, az abban emlegetett „antalli örökség” szellemében, amely azt is garantálja, hogy a Centrum elnöke előbb értesül a válaszról, mint a sajtó.
A migráció erősödésére figyelmeztet Bakondi György
