A CDU/CSU tájékozódása Budapesten

2002. 05. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Főként a magyar választási eredmények, az ennek nyomán kialakuló magyarországi belpolitikai helyzet, illetve a magyar külpolitika alakulása állt annak a megbeszélésnek a középpontjában, amelyet a német ellenzéki uniópártok képviselői és Ughy Attila (Fidesz-MPP), az Interparlamentáris Unió magyar–német baráti tagozatának elnöke folytatott tegnap Budapesten. Ughy Attila lapunknak elmondta: a Bundestag CDU/CSU frakciójának baden-württembergi tartományi csoportjának képviselői elsősorban az iránt érdeklődtek: miként alakultak ki a már ismert választási eredmények Magyarországon – jóllehet Európában erőteljes jobbra tolódás figyelhető meg. A magyar politikus válaszában rámutatott, hogy a polgári erők 2,3 millió szavazatot kaptak, ám ez mégis kevés volt a kormányzás folytatásához.
A német politikusokat érdekelte az is, hogy a kormányváltás után várható-e bármiféle irányváltás Magyarország európai politikájában. Ughy Attila elmondta, hogy az euroatlanti politikában nem lesz változás – szemben a szomszédságpolitikával. „Mivel ezek az emberek kitűnő kapcsolatokat ápolnak azokkal, akik a kilencvenes évekbeli, térségbeli rendszerváltás előtti időszakban is kitűnő kapcsolatokat tartottak fenn a szomszédos államok politikusaival, így várható, hogy velük ismét felveszik a kapcsolatot, ami az egész térség stabilitásának, a Kárpát-medence magyarságának nem válik majd hasznára” – jelentette ki Ughy Attila.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.