A drogpolitikát liberalizálják?

–
2002. 05. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fodor Gábort megkérdezték a választási kampányban, mit szólna, ha gyermeke egy marihuánás cigarettát szívna el. Válasza az volt, hogy akkor együtt tennék. A képviselő úrnak a kérdésére adott válasza egyszerre lepett meg és borzasztott el. Ezek szerint Fodortól egyáltalán nem idegen a különböző kábítószerek fogyasztása élvezeti cikként. Fodor nyilatkozatától saját pártja sem határolódott el, sőt az SZDSZ nem tartja kizártnak, hogy az MSZP-vel folytatott kormányzásuk során liberalizálni fogják a hazai drogpolitikát. Elsőként a kábítószerek büntetési tételének csökkentését akarják elérni, azután pedig az úgynevezett könnyűdrogok legalizálását valósítanák meg. A polgári kormányzat idején a drogtörvény szigorítását éppen az indokolta, hogy a kábítószerfogyasztók száma minden évben nőtt. A szigorú törvényi szabályozás sokakat elriasztott az anyagtól, sőt egyes kábítószer-fogyasztók végleg leszoktak. Ha a most hatalomra kerülő SZDSZ liberalizálja a kábítószertörvényt, az igen súlyos következményekkel járhat nemzetünkre nézve.
Harangi Fülöp, Budapest

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.