Johannes Voggenhuber osztrák zöld képviselő „lázadást” szervez az Európai Unió reformjainak kidolgozására hivatott konvent elnöksége ellen, mert úgy ítéli meg, hogy az megpróbálja akadályozni a konvent munkáját, amelyet így kudarc fenyeget. Voggenhuber a Kurier című bécsi lap tegnapi számában megjelent interjújában kifejtette: az elnökség munkacsoportok kialakításáról döntött, ám e csoportok témakörei megkerülik a reform legfontosabb kérdéseit. A kijelölt munkabizottságokban Voggenhuber szerint olyan kérdéseket vitatnak meg, mint a szubszidiaritás elve – vagyis az az elv, amely szerint a döntéseket mindig az érintett helyszínhez a lehető legközelebbi szinten kell meghozni –, a nemzeti parlamentek szerepe, az alapvető jogok chartája alkalmazásának jogi kérdései és az Európai Unió jogi személyisége. „Nem állítom, hogy ezek a kérdések nem fontosak, de másodrangúak” – mondta Voggenhuber, s felsorolta: nem esik szó az unió demokratizálásáról (a tanács reformjáról, az intézmények új rendjéről), a kül- és biztonságpolitika elmélyítéséről és egy európai alkotmány formájáról.
A képviselő, aki toborzó körutat tesz Európában, keményen bírálta a konvent első emberét, Giscard d’Estaing-t. Mint fogalmazott, az elnökség ködösítő eljárása mögött azok a nemzeti kormányok állnak, amelyek mindenáron meg akarják akadályozni hatalmuk csökkenését.
Ugye ti is ismeritek ezt a típust?
