Tótlak kisközség Vas vármegye muraszombati járásában 742 lakossal. Templomában XIV. sz.-beli falfestmény – enynyi áll a mindentudó Pallas Nagy Lexikona 16. kötetének szócikkében. A megjelenése óta lepergett 105 esztendő alatt a muraszombati járás – Magyarországtól 1920-ban elszakítván – először a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz tartozott, majd az anschluss által a Német Birodalomhoz kapcsolták, a háború után megint jugoszláv országrész lett, 1990 óta a Szlovén Köztársasághoz tartozó terület. Az időközben Nagytótlakra „növekedett” falu lélekszáma nem gyarapodott, és magyarok már régen nem lakják. Mostani neve: Selo.
Az Őrség déli végén, az országhatáron talán három kilométerrel túl – a hazai Velemér községgel éppen szemközt – fekvő szeres település nevezetessége a lexikonban említett épület: a festői szubalpesi tájban csodás meglepetésként bukkan elő az erdő szélén álló kerek templom. A XIII. században Magyarországon épült rotundák viszonylag népes családjának tagja, ezen belül a Dunántúlra jellemző emlékcsoport egyik legszebb példánya. Szokatlanul nagy átmérőjű hajójának keleti oldalához enyhén patkóívű szentélyapszis kapcsolódik, bejárata délről nyílik. Téglából épült, csupán a lábazatát rakták egyforma, faragott kövekből. A hengeres homlokzatot függőleges irányú, szabályos ritmusú falsávok, úgynevezett lizénák tagolják, a koronapárkány alatt ívmintás vakárkádsor fut végig. A középtér belső palástját egészen a kupola magasságáig falfestmények díszítik, amelyek legkevesebb három középkori ciklusban készültek. Csupán töredékesen maradt meg a román stílusú Királyok imádása freskó (1300 körül); a boltozat gótikus Szentháromság-ábrázolása, a világbíró Krisztus jelenete és a Passió-sorozat a XIV. század közepén keletkezett; az 1300-as évek végén vagy a következő évszázad elején készültek az oldalfalon látható, Szent Ilonát, Szent Istvánt és Szent Bertalant ábrázoló falképek. Utóbbiak stílusjegyeik alapján talán a XIV. század utolsó éveiben a környéken (Veleméren, Mártonhelyen, Bántornyán) dolgozó Aquila János mester műhelyében tanult festő keze munkái lehetnek.
A XIII. századi körtemplomok dunántúli csoportjának említett rokonságából a Zala megyei Kallósd rotundája áll legközelebb a nagytótlakihoz. A sorozatunkban bemutatott (2001. július 14.) műemlék alaprajzának és méreteinek, valamint díszítőelemeinek hasonlósága aligha lehet puszta véletlen. Egyforma téglából épültek, hasonló lizénákkal, középterük falába lapos ülőfülkék mélyednek. Még védőszentjük – Szent Miklós püspök – is azonos. Egy harmadik, közeli rokon emlékük a szintén zalai Bagod mellett, a középkori Vitenyédszentpál falurészen található. A legutóbbi ideig csak romjaiban megmaradt Árpád-kori kerek templomot alaprajza és több formai hasonlósága, valamint keletkezési ideje illeszti a tótlaki és a kallósdi mellé. (A rom tavaly októberre befejeződött renoválása, pontosabban „újjá”-építése az eredeti román kori részleteket teljesen eltüntette.)
A Nagytótlakon szerencsésen épen maradt – az 1980-as években gondosan helyreállított – jó hétszázötven esztendős körtemplom az egykori Magyarország legnyugatibb ilyen jellegű emléke. Az elmúlt száz év egyik legpusztítóbb történelmi vihara, ha csak egy kicsivel is, de azért az országhatárunkon kívülre sodorta.
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438501_auto_resized.jpg)
Riasztott az MNB: száznál több ügyfél nevében félmilliárd forint hitelt vettek fel csalók