A reneszánsz király, Corvin Mátyás leveleiből

Nem mindenik seculumban születik Fenix, és sok száz esztendeig kell fáradoznia a természetnek, meddig formálhat oly embert, aki világ s országok megbotránkozásának gyógyítója legyen s maga nemzetének megvilágosítója. Ilyen vala a mi jó Mátyás királyunk, aki mellé avagy igen kevés avagy senki keresztyén királyok közül, kik utána voltak, ne álljon hasonlatosságért, mert bizony megocsusodik érdeme Mátyás mellett, s elvész tündöklése, mint a csillagoknak nap támadásán… – nem akárki vetette papírra ezeket az átszellemült sorokat: Zrínyi Miklós, a költő és politikus emeli legendás magasságba Mátyás tündöklő alakját. Két évszázad sem múlt el azóta, hogy a nagy király elhunyt. Jellemét – főként a kortársak – sokat vitatták. Erős és nyájas személyisége árnyékot vetett önjelölt riválisaira, és reménnyel töltötte el híveit.
Ha valaki Mátyást meg akarja ismerni, olvassa el a leveleit. Sugárzó lélek, kemény karakter tükröződik ezekből. Közvetlen szó és személyes varázs, ha a címzett rászolgál, de kardos akarat, ha úgy hozza a szükség. „Könyvfestőnk, Blandius révén, ki e napokban kéziratokkal tért haza Rómából, megkaptuk leveledet, mely országos elfoglaltságaink s nem csekély aggodalmaink közepette annál is kedvesebb volt számunkra, mivel ismételten tapasztaltuk, hogy tudós társaságoddal egyetemben megemlékezel rólunk...” – kezdi Giulio Pomponio Letónak, a római humanista akadémia vezetőjének írott levelét. „A tőled küldött ajándékot lelkünk mélyéből fakadó nagy hálával és örömmel fogadtuk” – jelzi a király a továbbiakban, nyugtázva az olasz tudós ajándékát, a „Silius Italicus-kiadást, melyet kezdeményezésedre oly csinos külsővel nyomtattak ki Rómában… Szeretnénk, ha bennünket megtartanál emlékezetedben, mostani küldeményünket pedig oly lélekkel fogadnád, amilyen kedves volt minékünk a te ajándékod…” – zárja levelét Mátyás. Sajnos nem tudható, mi volt a Pomponio Letónak küldött viszontajándék. De Mátyás szükségesnek tartja még azt is megjegyezni: „Szomorú a királyoknak sorsa, amiért háborút kénytelenek viselni… Ezért kell a te és a tieid sorsát magasztalnom, mivel tihozzátok az illik, hogy ne vérontásra és ne királyságokra áhítozzatok, hanem kizárólag az erény és az irodalom babéraira.”
Egy másik leveléből, melyet a pécsi Orbán préposthoz (Nagylucsei Orbán) intéz, a keménykezű király portréja rajzolódik ki. Tudni kell, hogy Báthori Miklós váci püspök – maga is neves humanista – sok borsot tört Corvin Mátyás orra alá önfejűségével és szeszélyeivel, ezért az uralkodó a pécsi prépostot levelében felkéri: „Vedd kezelésbe az említett egyház várainak, városainak felét, óvjad meg őket a mi nevünkben, lássad el Báthori Miklóst hasznos intelmekkel.” A renitens püspököt így jellemzi: „Megbocsátó magatartásunk egyre csak olaj volt ostoba lázadásának és alávaló önteltségének tüzére, ezért nem vagyunk már hajlandók tovább megtűrni őt. Ha az enyhébb orvosság nem segít, hát erősebb szer alkalmazásával gyógyítsuk meg ennek a szerencsétlennek bomlott agyvelejét, hogy oly sok figyelmeztetés, oly sok oktatás után végre megtanulhassa: mennyit tartson magáról, mekkora tisztelettel viseltessék velünk szemben, ki ura és jótevője vagyunk…”
Mátyás, ahogy az uralkodók általában, nem maga írta leveleit, hanem kancelláriájának képviselői, többek között Vitéz János, Váradi Péter és Janus Pannonius. Ám a szavakon átsütő, összetéveszthetetlen nyájasság és bölcsesség bizonyítja: a király maga diktálhatta azokat. A mondatokon átvilágít legendás személyiségének ereje.