Medgyessy Péter kijelölt kormányfő egyetértése jeléül ellenjegyezte azt. A dokumentum kormányzati munkára vonatkozó pontja szerint a partnerek együtt határozzák meg a kormány ügyrendjét, munkatervét, rendeleteit és határozatait, valamint közösen nyújtják be a parlamentnek előterjesztéseit. A kormány névsorát a megállapodás melléklete tartalmazza, négy szabad demokrata miniszterrel és egy politikai államtitkárral a Miniszterelnöki Hivatalban. Két vegyes tárca lesz, az oktatási SZDSZ-es és az igazságügyi MSZP-s vezetéssel. Az informatikai és hírközlési tárca politikai államtitkárát még mindig nem nevezték meg.
A parlamenti munkára vonatkozóan a dokumentum azt szögezi le, hogy a koalíciós frakcióknak szigorú szankciókkal biztosítaniuk kell a jelenlétet a T. Házban. Előterjesztés, képviselői kezdeményezés, módosító indítvány benyújtása és támogatása csak a két frakcióvezető egyetértésével történhet. Az interpellációkat, kérdéseket előzetesen egyeztetni kell a frakcióvezetőkkel és az illetékes miniszterrel.
***
Péntekenként kormányülés. Informális ülést tartott tegnap este a leendő kormány. Gál J. Zoltán kormányszóvivő-jelölt elmondta: döntés született arról, hogy a kormányülések ezentúl péntekenként lesznek. Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt az ülésen kifejtette: a kinevezéseknél csak a tisztesség és a hozzáértés lehet az egyetlen szempont. Az első hivatalos ülés napirendjére a száznapos program végrehajtásával kapcsolatos javaslatok kerülnek fel. A távozó miniszterek igényeiről is ekkor születik döntés, miként a miniszterelnök és a miniszterek helyettesítéséről, továbbá a kormány 2002-es munkatervéről. Pénteken határoznak az ülések rögzítéséről is – tette hozzá Gál J. Zoltán.
Trump béketárgyalást készít elő Zelenszkij és Putyin között
