A feketén foglalkoztató üzemek számára meghirdetett állami amnesztia eddig 1,3 milliárd euróval gazdagította az olasz államkincstárt – jelentette tegnap az Il Sole 24 Ore című milánói lap. Az amnesztia alkalmával a feketemunkásokat foglalkoztató cégek minden következmény nélkül bejelenthetik tevékenységüket, és ezzel átjuthatnak a legális gazdaságba. Az üzemeknek – a középtávú bér- és járulékos terhek csökkentése mellett – az idén november 30-ig adott haladékot a kormány, hogy bírság és késedelmi pótlék nélkül befizessék a legálissá válás nyomán esedékes adójukat. A határidő lejárta után viszont magas bírsággal számolhatnak. Az intézkedéssel a Berlusconi-kormány az igen elterjedt feketemunka ellen kíván harcolni. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy tanulmányából az tűnik ki, hogy az OECD-országok közül Görögország után Olaszországban a legelterjedtebb a feketemunka. Mindkét országban az alkalmazottak több mint harminc százalékát bejelentés nélkül foglalkoztatják. A skála másik végén Ausztria és Svájc áll: az árnyékgazdaság az osztrák hazai össztermékhez például csak 9,8 százalékban járul hozzá. Az árnyékgazdaság létéért az IMF-tanulmány szerint több tényező felelős, de a fő ok a bruttó és nettó bérek jelentős különbsége.
Irán hat országra lőtte ki a rakétáit – válaszul az izraeli csapásokra + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!