Átrendeződés várható a PM-ben

Barát Mihály
2002. 05. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lassan kezdenek körvonalazódni a pénzügyi tárcánál a kormányváltással együtt járó személyi és szervezeti változások. László Csaba leendő pénzügyminiszter mellett a politikai államtitkári teendőket Burány Sándor, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, a közigazgatási államtitkári teendőket pedig – többszörösen megerősített értesülésünk szerint – Dobrev Klára, Medgyessy Péter helyettes sajtófőnöke látja majd el.
Lapunk értesülése szerint a kabinetfőnöki poszt várományosa Fenyővári Noémi, aki jelenleg a minisztérium költségvetési főcsoportfőnökségén dolgozik. Puskás András kabinetfőnök várhatóan a nemzetközi pénzügyek főosztályán folytatja munkáját. A házon belül marad Karsai Tamás főtanácsadó is, aki Terták Elemér helyettes államtitkár felügyelete alatt tevékenykedik majd.
A sajtó- és kommunikációs osztályokon eddig nem helyeztek kilátásba komoly változást: új sajtófőnökként ugyanakkor Máté Dániel pénzügyi szakújságíró neve már felmerült.
A leendő pénzügyminiszter szerdai, bizottsági meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy nagyjából elégedett a Pénzügyminisztérium jelenlegi szervezeti felépítésével, a tárca csaknem változatlanul az 1998-as állapotokat tükrözi. László Csaba nyomatékosította: sem tisztogatást, sem drasztikus átalakításokat nem tervez a PM-en belül.
Ugyanakkor – az új kormányzati koncepciónak megfelelően – több feladatkör is átkerül a Gazdasági Minisztériumtól a pénzügyi tárcához. (Ami a legfontosabb, hogy a GM gazdaságirányítási szerepe megszűnik, ami azt eredményezi, hogy a PM valamiféle első minisztérium lehet az egyenlők között.) Ezen túlmenően a kijelölt miniszter szerint meg kell teremteni a vagyonpolitikai feladatok szervezeti kereteit is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.