A Csongrád Megyei Bírósághoz fordult az a szegedi panaszos, akinek a kampánycsend megsértésére vonatkozó beadványát elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB). Nyári Ferenc József keresetlevelében azt kifogásolja, hogy az OVB határozata ellen április 29-én délután 16 óráig fellebbezhetett volna, de az erről szóló értesítést csak május 2-án kapta kézhez.
A rendhagyónak tűnő peres ügy előzménye: Nyári beadványnyal fordult az OVB-hez, miután a Vasárnapi Hírek április 21-i számában olyan írás jelent meg, amellyel szerinte a hetilap durván megsértette a kampánycsendet.
A Fővárosi választási felhívás című cikkben ugyanis a Magyar Szocialista Párt Nógrád megyei elnöke megköszöni a választóknak, amiért az első fordulóban rá szavaztak, és arra kér mindenkit, hogy április 21-én is menjenek el voksolni.
Nyári lapunknak elmondta: megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az OVB a bizonyítékok ellenére elutasította beadványát, azt pedig felháborítónak tartja, amiért az április 26-án meghozott határozat szövegét csak négy nappal később postázták, amelyet május 2-án vehetett át. Az OVB ezzel a mulasztásával megfosztotta a jogorvoslati lehetőségétől, mert fellebbezésre legkésőbb április 29-én délutánig lett volna módja.
Fucsovics Márton mesterhármasa, a korábbi wimbledoni elődöntőst is legyőzte
