Példátlan biztonsági intézkedések előzték meg az amerikai elnök látogatását. Német források szerint csak a fővárosban tízezer rendőr vigyáz a magas rangú vendégre. Ez már csak azért sem meglepő, mivel több baloldali párt és mozgalom is demonstrációkat szervez. A tiltakozások sora már a hét elején megkezdődött: Berlin utcáin például kedden több ezren tiltakoztak az Egyesült Államok nemzetközi politikája ellen. A demonstrációknak még koránt sincs végük, számos mozgalom ugyanis további tüntetéseket jelentett be. Bush nemzetbiztonsági tanácsadója a ZDF televíziónak adott interjújában megpendítette az Irak elleni katonai fellépés lehetőségét. Condoleezza Rice kijelentette: Washington azt várja Berlintől, hogy segítsen megakadályozni olyan technológiák és anyagok eljutását Irakba, amelyek alkalmasak tömegpusztító fegyverek előállítására.
Külpolitikája miatt egyébként már érkezése előtt kemény bírálatok érték az amerikai elnököt – nemcsak az utcai tüntetők, hanem a kormánypolitikusok részéről is. Peter Struck, a szociáldemokraták (SPD) alsóházi frakcióvezetője például óva intette Bush elnököt egy Irak ellen indítandó esetleges hadjárattól. A parlament alelnöke, Antje Vollmer (Zöldek) pedig úgy vélte, hogy az Egyesült Államok elnöke növekvő fundamentalizmust tanúsít a terrorizmus elleni harcban. George W. Bush, aki hivatalosan ma tárgyal Gerhard Schröder kancellárral és Joschka Fischer külügyminiszterrel, minden kétséget kizáróan szóba hozza majd az európai–amerikai stratégiai kapcsolatokat, a megbeszélések során terítékre kerül Washington Oroszország-politikája, és szó esik majd a terrorizmus elleni harcról is. Az amerikai elnök nem is rejti véka alá: látogatásának egyik fő célja, hogy a németeket megnyerje egy Irak elleni katonai akcióhoz.
***
Aláírás előtt. Elkészült a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló orosz–amerikai megállapodás dokumentuma, amelyet a tervek szerint a ma kezdődő oroszországi csúcstalálkozó során ír alá a két ország elnöke, Vlagyimir Putyin és George W. Bush. Ezt az orosz külügyminisztérium közölte tegnap Georgij Mamedov orosz és John Bolton amerikai külügyminiszter-helyettes moszkvai megbeszélése után. (MTI)
Bajban a fegyvergyártók, óriásit bukhatnak, ha eljön a béke
