Nem működik megfelelően Komlón a tavaly márciusban megalakult roma válságstáb, hiszen még végrehajtható programjuk sincs – állítja Hegedűs István, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) helyi képviselője, a stáb tagja. A szervezetet azért hívták életre, hogy rövid időn belül munkához juttassák a komlói romákat, ugyanis többen azzal fenyegetőztek: külföldre vándorolnak rossz körülményeik miatt. A kisebbségi önkormányzat tagjai akadályoznak munkámban, pedig sokkal többet tudnánk együtt tenni a helyi cigányok érdekeiért – mondta Hegedűs, aki szerint a stáb tagjai nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy enyhítsenek a romák munkanélküliségi és otthonteremtési gondjain. Leszögezte azt is: az, hogy az utóbbi időben több cigány is munkához, szociális bérlakáshoz jutott, illetve továbbképzésen vett részt, többnyire a helyi munkaügyi központnak és a Szociális és Családügyi Minisztériumnak köszönhető.
Hegedűst senki sem akadályozta munkájában, bár igaz, hogy a stáb üléseire nem kapott meghívót, ám azokról mindig tudott – jelentette ki a témában Kiss János, a kisebbségi önkormányzat vezetője. Szerinte a stáb működik, és csaknem egyéves tevékenységének köszönhetően többen időszaki munkákban vehettek részt, illetve mintegy harmincan vannak, akik folyamatos munkalehetőséghez jutottak. Kiss ugyancsak saját erényei közé sorolja azt is, hogy a roma munkanélküliekkel a munkaügyi központban már cigány munkatárs foglalkozik. – A stáb ugyanakkor már nem csak munkát szerez, de az általános iskolát el nem végzetteknek idén helyben biztosítja a tanulás lehetőségét is, tehát a vádak szerintem nem valósak – fűzte hozzá Kiss János.
***
Parképítő cigányok. Üvegműves és parképítői munkakörben helyezkedett el a napokban Tatabányán 22 roma, az egy évvel ezelőtt indított foglalkoztatási program alapján. A cigányok foglalkoztatását hosszú távon megoldó programot a megyei munkaügyi központ, a tatabányai önkormányzat és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat mellett egyéb civil szervezetek is támogatták. A programban részt vevők foglalkoztatását 2004. április végéig támogatja a munkaügyi központ. (T. Zs.)
Cserék okozta focidrámák, döbbenetes edzői húzások
