Bizonytalan az örömlányok új vadászterülete

Munkatársainktól
2002. 05. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal válasza már tíz napja késik a prostituáltak beadványára. Mint ismert: az örömlányok azért fordultak a hivatalhoz, mert a XI. kerület érdemben nem foglalkozott a védett övetezeteket firtató beadványukkal. Földi Ágnes, a prostituáltak szóvivője lapunk kérdésére elmondta, beadványukban azt szerették volna megtudni, hogy az általuk megjelölt XI. kerületi utcákon tilos-e a prostitúció. A kerületi önkormányzat válaszában azt közölte: nem tudnak válaszolni, mivel nincs tudomásuk arról, hogy az utcák a védett övezetbe tartoznak-e.
Az örömlányok ügyét felkaroló helsinki bizottság jogi képviselője ezt az érvelést nevetségesnek találta, s ezért a választ a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál támadta meg. A hivatal válasza azonban a mai napig nem érkezett meg, holott a jogszabályokban előírt 30 napos határidő már tíz napja lejárt.
Máday Andrea, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal igazgatási osztályának vezetője lapunknak elmondta: ők ebben az ügyben másodfokú szervnek minősülnek, a döntésről az elsőfokú szerv, ez esetben a XI. kerületi önkormányzat adhat felvilágosítást. – Már elküldtük válaszunkat a prostituáltak beadványával kapcsolatban, amely várhatóan a következő napokban érkezik meg a címzetthez, azaz a XI. kerülethez – tette hozzá az osztályvezető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.