Bukarest nem aggódik

Wagner T. István
2002. 05. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ghiorghi Prisacaru, a szenátus külügyi bizottságának elnöke hét végi sajtótájékoztatóján a román–magyar államközi kapcsolatokról szólva közölte: Románia továbbra is sürgeti a státustörvény módosítását, azért, hogy annak „területen kívüli és diszkriminatív elemei” kikerüljenek a szövegből. A kormánypárti politikus úgy ítélte meg, hogy a jogszabálynak komoly kampányvonzatai voltak Magyarországon, a Magyar Szocialista Párt pedig, amelyik kormányt alakíthat, azt ígérte a választási kampányban, hogy meg fogja változtatni a törvényt. „Ezt a diskurzust a szocialisták akkor kezdték fokozni, amikor a román és a magyar kormány megegyezett abban, hogy a románok is dolgozhatnak Magyarországon. Orbán Viktor választási célokra használta a státustörvényt, a szocialisták pedig a két miniszterelnök által aláírt egyetértési nyilatkozatot használták fel ugyanígy, hogy megmutassák: ők az igazi védelmezői a határokon túli magyaroknak” – közölte Prisacaru. Mint mondta, a kormányfői megállapodást érintő szocialista kritikák, véleménye szerint, hamarosan meg fognak szűnni.
***
Iliescu fejlődésre számít. Ion Iliescu román államfő a román–magyar kétoldalú kapcsolatok fejlődésére számít azt követően, hogy a magyarországi törvényhozási választást a baloldal nyerte meg. Ion Iliescu értékelése szerint az Orbán-kormány radikálisabb hangot ütött meg a kétoldalú kapcsolatok problémáit illetően, de összességében sikerült „bizonyos, meglehetősen kedvező haladást” elérni. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.