Ez év első negyedévében a kereskedelmi szálláshelyeken 866 ezer vendég 2,3 millió vendégéjszakát töltött el. A külföldi vendégforgalom négy százalékkal, a belföldi három százalékkal gyarapodott az előző év hasonló időszakához képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett jelentéséből.
Az idén az első két hónapban a kereskedelmi szálláshelyeken 480 ezer vendég 1,2 millió vendégéjszakát töltött el.
A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint az idegenforgalomból 696 millió euró devizabevétel származott, ami forintban számolva 17 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az idegenforgalomból 2001. első negyedévében 767 millió euró bevétel származott, azaz 21 százalékkal több, mint a 2000. év azonos időszakában.
Idén az év első három hónapjában 5,4 millió, a tavaly azonos időszakinál négy százalékkal kevesebb külföldi látogató érkezett az országba, és 2,4 millió, az egy évvel korábbinál három százalékkal több magyar határátlépést regisztráltak. A külföldiek összesen 1,2 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, ami négy százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vendégéjszakák több mint fele Budapesten jelentkezett, és országosan 66 százalékát az EU-ból érkezett vendégek töltötték el.
A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban a januári– márciusi időszakban az árak 11 százalékkal növekedtek. Az országban 2001 végén 996 utaztató szervezet működött.
Egyedülálló a magyar csipszadó, más országok is követnék a példát
