Csurka kontra tv2: ORTT-s elzárkózás

Tábori Gabriella
2002. 05. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszüntette a médiahatóság panaszbizottsága a Csurka István MIÉP-elnök által indított, a tv2 Napló című műsorával kapcsolatos eljárást – tudta meg lapunk. A testület szerint a beadvány nem felel meg a panasz követelményeinek. – Ezt támasztja alá a pártelnök által írt levél is, amely kéri, hogy ne panaszbeadványnak tekintsék sorait, hanem bizonyított információnak – írják a határozatban. Emlékezetes azonban, hogy Csurka először az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökét, Körmendy-Ékes Juditot kereste meg kifogásával, kérve: médiahatóság tárgyalja az ügyet. Az elnöknek írott levélben szerepelt a fenti mondat. Végül azonban az ORTT úgy döntött: nem tárgyal a beadványról, helyette a panaszbizottság hatáskörébe rendelte azt. A testület határozata szerint Csurka levele a Napló tartalmával kapcsolatos csalás leleplezéséről szól. Erre azonban a panaszbizottságnak nincsen hatásköre. Hozzáteszik még: ha Csurka ennek kivizsgálását óhajtja, úgy más hatóságokhoz szükséges fordulnia.
Emlékezetes, hogy Csurka az ORTT elnökéhez írott levelében azt vetette fel: szerinte a Napló február 24-i riportja azt a látszatot akarta kelteni, mintha az MSZP-székház előtt tartott MIÉP-es demonstráción a párt egyik szimpatizánsa megütötte volna az egyik operatőrt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.