Dühében lőtte fejbe a kamionsofőrt

2002. 05. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tette után öt órával önként jelentkezett a XXII. kerületi rendőrkapitányságon az a férfi, aki tegnap délelőtt agyonlőtt egy kamionost Budapesten – közölte Bodnár Zsolt alezredes.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztály vezetője tudatta: a gyilkosság reggel 8 órakor, a XXII. kerületi, Leányka utcai felüljárón történt: előbb a kamion leszorította a kék Trabant kombit a külső sávba, majd ezután a személyautó a teherautó elé vágott. A Trabant sofőrje kiszállt autójából, és a kamion lehúzott ablakán keresztül rálőtt annak vezetőjére, majd elhajtott. A kamionos a helyszínen életét vesztette: a golyó a száján hatolt be és a hátsó agynál távozott. Az ezredes elmondta továbbá, hogy a BRFK emberölés bűntette alapos gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytat eljárást az ügyben.
Megkezdték az 58 éves budapesti férfi kihallgatását. A gyanúsított azt állította, hogy pillanatnyi dühében lőtt rá a kamionsofőrre, ugyanis már régóta idegesíti az azon az útvonalon való nagy kamionforgalom. Elmondása szerint „most kattant be az agya”.
Bodnár Zsolt cáfolta azokat a feltételezéseket, miszerint az elkövető P. Károly valaha is valamilyen rendvédelmi szerv alkalmazásában állt volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.